Amikor az Úr Jézus tanítványait a világba küldi, nem csupán tanítását bízza rájuk, hanem a tanítás továbbadásának a formáját is megjelöli, azaz azt is meg kell tanulniuk, hogy miként hirdessék az örömhírt. A mai evangélium (Mt 1,15) ennek a kommunikációnak az alapelveit tartalmazza. A tanítvány ugyanis nemcsak az örömhír hordozója, hanem az örömhír stílusát is közvetíti.
Az első alapelv: az evangélium nem árucikk. „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” Tudjuk, mindennek ára van. Az Úr Jézus viszont egyedülálló kijelentést tesz: a legnagyobb kincset, az üdvösséget, az irgalmat, a gyógyulást, ajándékba kapjuk, tehát minden lelki kincset ingyen kell továbbadnunk. A tanítvány nem haszonért szolgál, nem hatalmat gyakorol, nem önmagát építi, hanem Isten ingyenes szeretetét képviseli.
A második alapelv: ne cipelj felesleges terheket! Az arany, az ezüst, a váltópénz, a tarisznya, a két ruha, a bot, a saru – mind ismerős tárgyai a biztonságra való törekvésnek. Az Úr Jézus azonban azt kéri, hogy ne a külső eszközökbe kapaszkodjunk, hanem a Küldőbe. A tanítvány éppen azért tud szabaddá válni, mert nem a saját lehetőségeire támaszkodik, hanem az isteni gondviselésre.
A harmadik alapelv: a tanúságtétel kapcsolatra épül. Nem lehet csak úgy „beesni” egy másik ember életébe. A tanítvány első szava: békesség. Nem kioktat, nem nyomást gyakorol, nem zavarja meg az otthon ritmusát, hanem a béke közvetítője. Ha a békét elfogadják, akkor lehet továbbmenni a küldetésben. Isten nem erőszakos és a tanítványa sem lehet az.
Menjetek! „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A hetvenkét tanítványt így küldi az Úr Jézus. Egyúttal azt is elmondja nekik, hogy milyen lelkülettel menjenek. Teljes bizalmat kér tőlük, hogy útjuk során megtapasztalják az Atya szeretetét. A rájuk váró feladat sok, az emberi értelem és a jóakarat bizony sokszor kevés. Bárányként küldi tanítványait a világ kihívásainak farkasai közé! Eldobatja velük a védelmet nyújtó botot, a viharoktól óvó köntöst és a történelem országútjának töviseitől és köveitől védő sarut. Az Úr Jézus merte vállalni ezt az aránytalanságot, mert ami történik, az nem emberi mű, hanem az Atya öröktől fogva elgondolt terve.
Valóban megható tudni, hogy Isten öröktől fogva szeretett minket, megteremtett, megszabadított a rabságból, puha kötelékekkel vonz magához minket és óvó gyöngédséggel emel bennünket arcához. Ám mint minden szeretet, az isteni szeretet mélyén is ott van a kölcsönösségre való vágyakozás, hiszen a szeretet egyrészről minden lehetséges módon – a szavakon keresztül csakúgy, mint a szavakon innen és túl – meg akar nyilvánulni, másrészről pedig arra vágyódik, hogy elfogadják és viszonozzák, hogy még bátrabban, teljesebben áradhasson és betöltsön mindent és mindenkit.
Ezért a fölséges és mindenható Isten, Fiában, Jézus Krisztusban kiszolgáltatott, csak szeretetből élő gyermekké lett, mert a részéről érdemünk nélküli megelőlegezett végtelen szerelem viszonzására vágyott. A hatalmas Isten a gyermek Jézusban szinte könyörögve kérte, hogy viszontszeressük Őt. Megengedte, hogy gondoskodjunk róla, megvédjük az ellenségtől, és hazahozzuk Egyiptomból. Megengedte, hogy karunkon hordozzuk, arcunkhoz emeljük, majd járni, beszélni tanítsuk.
Aki belekóstolt ebbe az istenszerelembe, annak többé nincs szüksége arra, hogy bűnös tüzek mellett melegítse szívét és érzékeit. Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Bonaventúra, s a többiek, akik arcukhoz emelték a gyermek Jézust, mindannyian ragyogó tisztaságú, áttetsző életet éltek. A szeretetnek ez a kölcsönössége, az az önfeledt ölelés, amellyel átkarolták a gyermek Jézus kicsiny, bepólyált testét, kioltotta lelkükben a bűnös szenvedélyek tüzét, s odaadó házastárssá, illetve a szüzességet komolyan, életre szólóan vállaló testvérré, nővérré nevelve elvezette őket a szív tisztaságára.
Az Úr Jézus örömhírt bízott ránk, amelyet nem birtokolni, hanem tovább kell adni. Köszönjük meg Neki, hogy nem azért szeret minket, mert megérdemeljük, hanem mert Ő maga a Szeretet, aki tanít minket úgy szeretni, ahogyan Ő: feltétel nélkül, csendesen, békét sugározva! Ne engedjük, hogy hasznot keresve szolgáljunk, hanem hogy az öröm, amit Tőle és Általa kaptunk, másoknak is otthont, reményt, új életet adjon!
Tudatosan törekedjünk a nemes egyszerűségre, ne a tárgyakban, a módokban és a módszerekben, de Benne bízzunk! Ha elutasítanak is, ne sértődjünk meg, hanem békével menjünk tovább, hogy az örömhír hordozója legyünk ott, ahová küldetésünk van.
Adja Isten, hogy napról napra átengedve önmagunkat a Szentlélek vonzásának eljussunk a Vele való élő és éltető kapcsolatra, a hétköznapok misztikájára, amely fénybe vonja és átmelegíti minden egyes napunkat.
fotó: romkat.sk