A csehországi Letařovice dombtetőjén álló Szent Jakab apostol-templom első pillantásra egy csendes, vidéki templom benyomását kelti. A gótikus eredetű, később barokk elemekkel is gazdagodott szentély azonban nemcsak építészeti emlék: mellette egy régi osszárium, vagyis csontház is található, amely évszázadok óta a keresztény ember halálról és örök életről vallott hitének néma tanúja.
Az osszáriumok a középkori és kora újkori keresztény Európa sajátos intézményei voltak. A templomok körüli temetők gyakran megteltek, különösen a városokban és a sűrűbben lakott falvakban. Mivel a temetők megszentelt földnek számítottak, a régebbi sírokból kiemelt emberi maradványokat nem semmisítették meg, hanem külön erre a célra kialakított épületben vagy föld alatti helyiségben őrizték. Ezeket nevezzük osszáriumoknak vagy csontházaknak.
A mai ember számára talán szokatlan, sőt megrendítő lehet egy olyan hely, ahol emberi csontokat őriznek. A középkori keresztény ember azonban nem a borzalmat látta bennük. A csontház elsősorban emlékeztető volt: az ember földi élete mulandó.
„Emlékezz, ember, hogy porból lettél, és porrá leszel.”
Ez az üzenet azonban nem a reménytelenséget hirdette. Éppen ellenkezőleg: a keresztény remény egyik legmélyebb kifejezése volt. A csontok nem puszta emberi maradványok, hanem olyan testek földi részei, amelyek a feltámadás ígéretében nyugszanak. A keresztény hit szerint ugyanis az ember nem csupán lélek, hanem test és lélek egysége, ezért a test is részese lesz az utolsó napon bekövetkező feltámadásnak.
Letařovice osszáriuma szerényebb, mint a világhírű sedleci csontkápolna (Kutná Hora) vagy a brünni (Brno) Szent Jakab-templom osszáriuma, amely több mint ötvenezer ember földi maradványát őrzi, és a párizsi katakombák után Európa második legnagyobb osszáriumának számít.
Éppen ez az egyszerűség adja azonban a letařovicei csontház különleges erejét. Nem turistalátványosságnak épült, nem a különlegesség kedvéért jött létre, hanem a helyi közösség természetes életének és emlékezetének részeként. A templom, a temető és az osszárium együtt alkot olyan egységet, amely évszázadokon át ugyanazt az üzenetet közvetíti: az emberi élet mulandó, de Isten szeretete és az örök élet reménye maradandó.
Korunk sokszor igyekszik elrejteni a halált. A temetők egyre távolabb kerülnek a települések központjától, a halálról ritkán beszélünk, mintha az élet végességének tudata önmagában is félelmetes volna. A régi keresztény ember ezzel szemben nem elfordult a halál valóságától, hanem hitben szemlélte azt. Tudta, hogy a mulandóság felismerése nem elveszi az élet értelmét, hanem még értékesebbé teszi minden napját.
A letařovicei osszárium ezért ma is megszólítja az oda érkezőt. Csendjében arra emlékeztet, hogy földi életünk zarándokút, amelynek célja nem a sír, hanem Krisztus feltámadása. A csontok némán ugyan, mégis ugyanazt hirdetik, amit a templom oltára és az Egyház hitvallása:
„Hiszem a test feltámadását és az örök életet.”
fotók: wikipédia