Egyre gyakrabban találkozunk a közösségi médiában olyan megszólalásokkal, amelyek szerzői kereszténynek vallják magukat, mégis sértegetnek, gúnyolódnak, haragos reakciókkal bélyegeznek meg másokat, és mindenáron bizonyítani akarják saját igazukat. Katolikusok, reformátusok, ortodoxok és más felekezetek tagjai között egyaránt akadnak ilyenek – olykor egyházi szolgálattevők is. A vallásos jelképek azonban nem teszik kereszténnyé azt a beszédet, amelyből hiányzik az irgalom és az emberi méltóság tisztelete.
A Facebook különös világ. Az ember néhány másodperc alatt mondhat ítéletet olyanokról, akiket nem ismer, és úgy beszélhet másokról, ahogyan személyesen talán sohasem merne. A képernyő távolsága feloldja a gátlásokat, a hozzászólások között pedig gyorsan kialakulhat a kölcsönös sértegetés és gyűlölködés légköre.
Mindez különösen visszás, amikor vallásos profilok mögül érkezik. Kereszt a profilképen, szentkép a borítófotón, bibliai idézetek és imádságok a bejegyzések között – majd néhány sorral később gúny, megbélyegzés, káröröm és embertelen hangnem.
Nemcsak a leírt szavak beszédesek. Beszédesek a reakciók is. Nevetős hangulatjel kerül egy beteg, gyászoló vagy megalázott ember története alá. Haragos jelzéssel bélyegeznek meg mindenkit, aki másként gondolkodik. Mások kárörvendő arcokkal reagálnak egy politikai ellenfél, egy másik felekezet vagy egy számukra ellenszenves személy kudarcára.
Egy nevetős szmájli olykor többet árul el a lelkületről, mint egy hosszú hozzászólás. Nem mindig a vidámságot fejezi ki: lehet a megszégyenítés, a lenézés és a káröröm eszköze is.
Nem felekezeti kérdés
A gyűlölködő hangnem nem köthető egyetlen keresztény közösséghez. Találkozhatunk vele katolikus, református, evangélikus, ortodox és más keresztény hátterű oldalakon is. Egyesek a saját egyházukat, hagyományukat vagy teológiai álláspontjukat védik úgy, hogy közben sértegetik a többieket.
Van, aki azért támad, mert szerinte csak az ő felekezete őrzi az igazságot. Más azért, mert liturgikus, erkölcsi vagy politikai kérdésekben kizárólag a saját álláspontját tartja elfogadhatónak. A vita hamar átcsúszik abba, hogy már nem egy tanításról vagy véleményről beszélnek, hanem a másik ember hitét, értelmét, becsületét vagy kereszténységét kérdőjelezik meg.
Pedig a felekezeti hovatartozás önmagában senkit sem tesz irgalmasabbá. Lehet valaki katolikus, református, ortodox vagy bármely más közösség tagja: ha gyűlölettel beszél, annak felelősségét nem menti a felekezeti címke.
Mindenáron bizonyítani az igazunkat
A közösségi média egyik legnagyobb kísértése, hogy minden vitát meg akarunk nyerni. Nem elég elmondani a véleményünket: mindenáron bizonyítani akarjuk, hogy nekünk van igazunk, a másik pedig téved, tudatlan vagy rosszindulatú.
Ilyenkor már nem az igazság keresése történik, hanem önigazolás. Nem meghallgatni akarjuk a másikat, hanem legyőzni. Nem megérteni, hanem sarokba szorítani. A hozzászólások egyre hosszabbak, a hangnem egyre keményebb, és minden újabb válasz csak tovább növeli az indulatot.
A keresztény embernek azonban nem az a küldetése, hogy minden vitában övé legyen az utolsó szó. Az igazság nem attól válik igazabbá, hogy hangosabban, indulatosabban vagy sértőbben ismételjük.
Lehet, hogy valamiben valóban igazunk van. De az is számít, hogyan képviseljük. A megalázó hangnemmel előadott igazság könnyen elveszíti meggyőző erejét.
Amikor egyházi emberek is gyűlölködnek
Még fájdalmasabb, amikor nemcsak egyszerű hívek, hanem papok, lelkészek, teológusok vagy más egyházi szolgálattevők is részt vesznek a gúnyolódásban, a megbélyegzésben és az online indulatkeltésben. Tőlük joggal várnánk nagyobb önfegyelmet, bölcsességet és lelkipásztori felelősséget, hiszen nyilvános megszólalásaik nemcsak őket, hanem közösségüket és egyházukat is képviselik.
Mi lehet az ilyen magatartás célja? Talán mindenáron meg akarnak felelni feletteseiknek vagy annak az egyházi közegnek, amelyhez tartoznak. Talán bizonyítani szeretnék hűségüket, és attól tartanak, hogy a mérsékelt hangot gyengeségnek vagy engedetlenségnek tekintenék. Máskor a közösség elismerése, a lájkok, a támogatók és a „saját tábor” tapsa válhat fontosabbá, mint az evangéliumi lelkület.
Az is előfordulhat, hogy valaki személyes bizonytalanságát túlzott szigorral próbálja elfedni. Aki belül nem biztos a saját helyében vagy tekintélyében, könnyen mások elítélésével akarja megmutatni, hogy ő a „helyes oldalon” áll. Olykor régi sérelmek, irigység, sértettség vagy hatalmi küzdelmek jelennek meg vallásos szavakba csomagolva. A hit védelmének látszata mögött ilyenkor valójában személyes indulatok munkálkodhatnak.
Természetesen nem látunk bele mások szándékaiba, ezért nem volna helyes minden kemény megszólalás mögött tudatos rosszindulatot feltételezni. A következmények azonban a szándéktól függetlenül is súlyosak lehetnek. Ha egy egyházi ember gúnyos szmájlikkal reagál, haragot szít, nyilvánosan megszégyenít valakit, vagy híveit egy másik ember, felekezet vagy közösség ellen hangolja, akkor tekintélyével is megerősíti a gyűlölködést.
Az egyházi szolgálat nem ad felmentést a szeretet parancsa alól. Éppen ellenkezőleg: nagyobb felelősséget jelent. A lelkipásztornak nem az a feladata, hogy a közösségi médiában ellenségképeket gyártson, hívei indulatait kihasználja, vagy mindenáron bizonyítsa saját igazát. Feladata az volna, hogy akkor is őrizze az emberi méltóságot, amikor határozottan vitatkozik, és akkor is a kiengesztelődés útját keresse, amikor környezete inkább harcot várna tőle.
A hűség nem azonos a feltétlen megfeleléssel. A hit védelme sem azonos a másik ember megalázásával. Egy egyházi ember valódi bátorsága olykor éppen abban mutatkozik meg, hogy nem csatlakozik a kórushoz, nem osztja tovább a gyűlöletet, és nem mondja azt, amit a felettesei, követői vagy saját tábora hallani szeretne. Hanem azt mondja és úgy mondja, amit Krisztus előtt is vállalni tud.
Az igazság nem jogosít fel a kegyetlenségre
A keresztény embernek nem kell minden véleményt elfogadnia. Joga és kötelessége lehet kimondani, ha valamit helytelennek, igazságtalannak vagy veszélyesnek tart. A kereszténység nem közömbösséget jelent.
Más azonban az igazság melletti kiállás, és más az ember megalázása.
Lehet határozottan vitatkozni anélkül, hogy a másikat ostobának, romlottnak vagy értéktelennek neveznénk. Lehet nemet mondani egy nézetre anélkül, hogy gyűlöletet szítanánk annak képviselője ellen. Lehet bűnről beszélni úgy, hogy közben nem feledkezünk meg a bűnös ember méltóságáról.
Az igazság szeretet nélkül könnyen fegyverré válik. A szeretet igazság nélkül üres érzelgősséggé. A keresztény tanúságtételnek mindkettőt őriznie kell.
A gyűlöletet nem szenteli meg a vallásos nyelv
Különösen veszélyes, amikor valaki vallásos szavakkal próbálja igazolni saját indulatát. Ilyenkor nemcsak a másik embert sebzi meg, hanem a hitet is hiteltelenné teszi.
Ha valaki kárörömmel reagál mások szenvedésére, hiába idéz utána a Szentírásból. Ha egy egész népcsoportot, felekezetet vagy társadalmi réteget megvetően bélyegez meg, hiába hivatkozik Istenre. Ha politikai vagy egyházi ellenfelében már nem embert, hanem megsemmisítendő ellenséget lát, akkor nem az evangélium lelkületét képviseli.
A gyűlölet nem válik kereszténnyé attól, hogy keresztet rajzolunk mellé.
Jézus nem a megszégyenítés útját választotta
Az evangéliumokban Jézus sokszor keményen beszélt. Leleplezte a képmutatást, szembesítette az embereket bűneikkel, és nem alkudott meg az igazsággal. Mégsem a megalázásban lelte örömét.
Nem taposta el a bűnöst, hanem felemelte. Nem örült az elbukott ember szégyenének, hanem új kezdetet kínált neki. Azokkal szemben volt a legszigorúbb, akik vallásosságukat mások elítélésére és saját felsőbbrendűségük igazolására használták.
Ezért nemcsak azt kell megkérdeznünk egy hozzászólás előtt, hogy igaz-e, amit leírunk. Azt is: milyen lélekből fakad? Segít-e a másiknak? Közelebb visz-e az igazsághoz? Vagy csupán indulatot vezet le, sebet ejt és újabb gyűlöletet gerjeszt?
A reakció is erkölcsi tett
Sokan úgy viselkednek a közösségi médiában, mintha csak a hosszú hozzászólásokért lennének felelősek. Pedig egyetlen jelzés is üzenet.
A nevetős szmájli jelentheti azt: örülök a megaláztatásodnak. A haragos reakció jelentheti azt: nemcsak a véleményedet, hanem téged is elutasítalak. A gúnyos vagy kárörvendő jelzés tovább növelheti egy már amúgy is kiszolgáltatott ember fájdalmát.
A komment, a megosztás és a reakció is erkölcsi tett. Megsebezhet, megszégyeníthet, félelmet kelthet, és egy sérülékeny embert még mélyebbre taszíthat.
Az online térben sem szűnik meg a lelkiismeret felelőssége.
Nem minden vitát kell megnyerni
A Facebook arra ösztönöz, hogy azonnal reagáljunk, visszavágjunk, és mindenáron miénk legyen az utolsó szó. A lelki érettség azonban néha éppen abban mutatkozik meg, hogy képesek vagyunk megállni.
Nem minden provokációra kell válaszolni. Nem minden tévedést kell egy kommentfolyamban kijavítani. Nem minden vitát kell megnyerni. Néha többet mond a méltósággal vállalt csend, mint húsz indulatos hozzászólás.
A hallgatás nem lehet közöny az igazságtalansággal szemben. De különbség van a bátor megszólalás és a folytonos harci készültség között. A keresztény embernek nem az a feladata, hogy mindenkit legyőzzön, hanem hogy Krisztusról tegyen tanúságot.
Milyen Krisztust mutatunk meg?
Minden nyilvános keresztény megszólalás tanúságtétel, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. A kívülállók nemcsak a tanításainkat figyelik, hanem a hangnemünket, a megosztásainkat és a reakcióinkat is.
Joggal teszik fel a kérdést: ilyen az a Krisztus, akiről ezek az emberek beszélnek?
A kereszténység hitelességét nemcsak a nagy botrányok rombolják. Rombolja minden gúnyos megjegyzés, minden kárörvendő nevetős szmájli, minden indulatból adott haragos reakció és minden vallásos köntösbe bújtatott gyűlölet.
A közzététel gomb megnyomása előtt érdemes megállni egy pillanatra. Amit leírtunk vagy amivel reagálunk, igaz? Szükséges? Méltányos? Megőrzi a másik ember méltóságát? Felismerhető benne valami Krisztus lelkületéből?
Nem az mutatja meg leginkább a hitünket, hogy katolikusnak, reformátusnak, evangélikusnak, ortodoxnak, ókatolikusnak vagy más felekezet tagjának nevezzük magunkat. Nem is az, hány keresztény jelképet helyezünk el a profilunkon. Hanem az, hogyan bánunk azzal, aki másként gondolkodik, hibázik, gyenge vagy éppen ellenszenves számunkra.
A gyűlölet hangos. Az irgalom gyakran csendesebb. Mégis az irgalom az, amely gyógyít.
fotó: illusztráció/AI