Jézus egész nap tanította a sokaságot. Ahogy esteledett, a tanítványok aggódni kezdtek. A hely lakatlan volt, az emberek elfáradtak és megéheztek. Azt kérték Jézustól, bocsássa el őket, hogy a környező falvakban ennivalót szerezhessenek. Jézus azonban egészen másként gondolkodott. Nem elküldte az embereket, hanem a tanítványokhoz fordult, és ezt mondta:
„Ti adjatok nekik enni!”
Bár csak öt kenyerük és két haluk volt, Jézus kezében ez elegendővé vált, és mindenki jóllakott.
Ez a rövid mondat ma is az Egyház egyik legfontosabb küldetését foglalja össze. Krisztus ránk bízza, hogy tápláljuk az embereket. Először is lelki táplálékkal: hirdessük az örömhírt, vezessük őket Isten igéjéhez, a szentségekhez és ahhoz a reményhez, amelyet egyedül Krisztus tud megadni. A világ sokszor nemcsak kenyérre éhezik, hanem igazságra, szeretetre, megbocsátásra és reményre is.
De Jézus szavai a testi szükségletekre is vonatkoznak. A keresztény ember nem mehet el közömbösen az éhező, a szegény, a magányos és a beteg ember mellett. Nem mondhatjuk valakinek, hogy Isten szereti őt, ha közben közömbösek maradunk a szenvedése iránt. Az irgalom nem csupán együttérzés, hanem cselekvő szeretet. Az irgalom gyógyít.
Az ember ugyanis test és lélek egysége – unum compositum. Isten az egész embert szereti, ezért az Egyház küldetése is az egész ember felé irányul. A lelki és a testi irgalmasság cselekedetei nem választhatók szét: egymást kiegészítve teszik láthatóvá Krisztus szeretetét a világban.
Ma Jézus ugyanazzal a bizalommal fordul hozzánk, mint egykor a tanítványokhoz. Nem azt kérdezi, mennyink van, hanem azt, készek vagyunk-e adni abból a kevésből, amink van. Ha azt Krisztus kezébe tesszük, ő megáldja, megsokszorozza, és sokak számára áldássá teszi.
Ma hozzánk is ugyanazt a felszólítást intézi, mint egykor tanítványaihoz:
„Ti adjatok nekik enni!”
Kenyeret, jövőbe vetett hitet, figyelmet és irgalmat.
fotó: illusztráció/AI