Makrancon augusztus 5-én, Havas Boldogasszony emléknapján – a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepén – folytatódott az ifjúsági nyári tábor.
A templomot az efezusi zsinat (431) után, az eretnekségekkel szemben, III. Sixtus építtette a Boldogságos Szent Szűz, az Istenszülő tiszteletére; augusztus 5-én szentelték fel. A jeles nap latin elnevezése: Dedicatio Beatae Mariae Virginis ad nives – hazánkban Havas Boldogasszony ill. Havi Boldogasszony néven ismert.
A legenda szerint a Santa Maria Maggiore-bazilika helyét maga a Szűzanya határozta meg. A 4. században, Liberius pápa idejében egy Giovanni nevű gazdag római patrícius és felesége elhatározták, hogy vagyonukat Szűz Máriának ajánlják fel. A Szent Szűz megjelent nekik álmukban és arra hívta őket, hogy azon a helyen, amelyet másnap, augusztus 5-én hó borít, ott emeljenek templomot a tiszteletére.
Liberius pápának álmában szintén megjelent a Szűzanya, megjelölve, hogy Rómában hol építsen számára méltó templomot. Kérését Szűz Mária azzal erősítette meg, hogy a forró római éjszakán hó esett az Esquilinus dombon. A pápa reggel, kinézve palotája ablakain – Róma hét halmának egyikén – havat pillantott meg; majd a csodás havazásra összegyűlt római lakosok előtt lerajzolta a templom körvonalát. A mai ünnepnap innen kapta elnevezését, amelyet V. Pius pápa 1568-ban vett föl a Római Kalendáriumba.
A kérdés mindig aktuális, időszerű: Mikor volt Isten népe és benne Izrael igazában fogságban, idegen és bizonytalan a földön? Akkor-e, amikor fiait elhurcolták szülőföldjükről, de hallotta Isten vigasztaló ígéretét, vagy akkor, amikor még saját hazájában, politikai szabadságban élt, de a bálványistenek és saját bűnei hálójában vergődött?
Ennek fényében nekünk is érdemes rákérdezni: és mi, mikor vagyunk fogságban: akkor, amikor szenvedések és különféle megpróbáltatások érnek minket, de a szentségek által napról napra élhetünk Isten kegyelmi ajándékaival, vagy pedig akkor, amikor jól megy a sorunk, de életünket bűnös megalkuvások terhelik?
Hol van, mi az igazi megpróbáltatásunk? Nem az lenne a legnagyobb megpróbáltatás, ha halálos bűneink, szentségtörő életállapotunk miatt, amelyekhez görcsösen, váltig ragaszkodunk, nem járulhatnánk a szentáldozáshoz?
A lelkigyakorlat harmadik napján, amikor Zsóka atya vezetésével a rabság és a szabadság tartalmán elmélkedtünk, a megpróbáltatások óráiban gyógyító lehet az, ha azt a világot állítjuk a szemünk elé, ami örök időkre az Úr választottjainak osztályrésze: az ünnepi asztal, a menyegzős lakoma, a boldog hazaérkezés az atyai házba…
Az Úr Jézus nem vetette meg, sőt értékelte és élvezte a földi élet javait: a finom ételt, a jó bort, a kellemes társaságot, de azokat sohasem önmagukban, hanem azért, mert az Atya ajándékát látta bennük. Ám, azt a világot, amelyet a Sátán kínált fel neki, minden szépségével és gazdagságával együtt visszautasította, mert a mennyek országa örömének a lényege: az Atyával és Benne az egymással fennálló lelki közösség.
A nyári ifjúsági lelkigyakorlat harmadik napján is jó volt szemlélni azt a valóságot, ahol – szüleik, nagyszüleik és rokonaik kíséretében – lélekben együtt fürdött 27 lelkigyakorlatozó, hiszen a Teremtő minden egyes megkeresztelt emberrel, Urunkban, Jézus Krisztusban szövetséget kötött:
„Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.” (Jer 30,1-2.12-15.18-22)
Köszönet és hála a polgármesterhivatal előjáróinak, az önkormányzat minden tagjának, a finom ételek elkészítőinek, hogy fiataljaink napjaink világának örömeit és megpróbáltatásait a Szűzanya ősi temploma felszentelésnek ünnepén, Krisztus Urunk halálának és feltámadásának húsvéti fényében szemlélhették.
Örülünk, hogy a lelkigyakorlatozók délelőtt meglátogathatták Jászón boldogemlékű Bartal Károly Tamás jászóvári apát úr sírhelyét, ahol hálát adva érte együtt imádkoztak lelke üdvéért, majd visszatérve Makrancra, a templomtoronyból madártávlatból megcsodálhatták a falu rendezett szépségét és ezzel is bizonyságot nyerhetett, hogyha az ember alkalmassá válik Isten új és meglepő üzenete befogadására, megtapasztalja, hogy az Örökkévaló, a világot teremtő Isten, valóban örök szeretettel szeretett és most is szeret minket.
Adja Isten, hogy a Szentlélek kegyelmi fénye a jövőben is nevelje és növelje fiataljaink fantáziáját, életmagatartásuk ezután is akörül a jövő körül forogjon, ami már a múltban is megvalósult áldott elődeink élet-stílusában. Lehangolódásra hajlamos érzelmeiknek és lanyhuló akaratuknak adjon továbbra is lendületet, hogy mindenekfelett azzal tudjanak azonosulni és arra törekedjenek, ami az Atya jobbján, Urunknál, Jézus Krisztusnál, a Boldogasszony közelében, az örök örömben és a soha el nem múló dicsőségben vár reánk (Mt 15,1-2.10-14).
fotó: romkat.sk