Nagybritanniában a közelmúltban ismét időszerű kérdéssé vált az eutanázia lehetősége. A segítséggel történő önkéntes halál megint az ország vezetői, a parlament előtt van, mint lehetséges jövőbeli törvényes alternatíva. Természetesen a Katolikus Egyház helyi képviselői minden szinten tiltakoznak ellene, hiszen a tervezet elfogadásával számos időskorú és kiszolgáltatott helyzetű ember érezné szükségét annak, hogy drámai élethelyzetéből akár ilyen áron is menekvést keressen.
John Wilson, Southwark érseke az ügy jelenlegi állása szerint üdvözölte a miniszterelnöknek, Andy Burnhamnek azon szavait, melyek szerint addig nem szabad az asszisztált halál kérdésével foglalkozni, amíg a palliatív (fájdalomcsökkentés) gondoskodás összes lehetőségét nem vette számba a szakma és a nyilvánosság. Annál is inkább, mivel az ezzel foglalkozó intézmények – például a hospicek – krónikus hiányát szenvedik az anyagi támogatásnak.
Wilson ezzel egyetemben kijelentette: az eutanázia kérdésének nincs erkölcsi lételeme. Bármilyen nyelvezetet is használjanak támogatói, a végeredmény gyilkosság. Amennyiben ez is csak egy lesz a sok lehetőség közül, az emberek hozzászoknak, hogy akár a halál árán is megszabadulhatnak a terhet jelentő hozzátartozótól, méghozzá törvényesen, az állam hozzájárulásával. Minden ember Isten képére teremtetett, és joga és kötelessége ragaszkodnia az életéhez. Nincs kegyelem és kegyesség a halálra való bátorításban, a gondoskodás helyett.
Méltóság sincs abban, hogy a magatehetetleneket akadálynak és tehernek nevezzük, s ezzel akár családokat is osztunk meg. Krisztus a keresztényeket a világosságnak nevezi, ezért a főpap arra biztatja híveit, írjanak regionális képviselőiknek, és tudassák vele véleményüket. Mindez nem csupán vallási és erkölcsi kérdés, hanem társadalmi is. Vajon olyan közösségben szeretnénk élni, ahol gondos mérlegelés után kimondhatjuk valakiről, hogy méltó a halálra?
Az alsóházi meghallgatások, a Katolikus Medikusok Szövetsége (Catholic Medical Association) szerint megdöbbentő módon a törvény elfogadása mellett foglaltak állást. Az elfogultság érezhető volt, s ezzel együtt számos értelmes és megfontolásra méltó ellenérvet hagytak figyelmen kívül az érintettek. Ennek ellenére jelenleg még a legtöbb egészségügyi érdekvédelmi szervezet a törvény ellen van, vagy erősen kételkedik a megvalósítás komolyságában.
Megegyezés van abban is, hogy a segítséggel történő öngyilkosság nem egészségügyi beavatkozás, ezért orvosok nem vehetnek részt benne. Sajnos, a hangulat változóban van, s ha a törvény elfogadásra kerül, a végső gondoskodást nyújtó intézmények is kötelezhetők lesznek a „szolgáltatás” végrehajtásában. Egyesek annak is hangot adnak, hogy az asszisztenciával végrehajtott öngyilkosság lehetőségének ajánlata egyenesen kívánatos lesz az egészségügyi dolgozók számára – így szabadítva meg az egészségügyi rendszert az egy személyre eső jelentős kiadásoktól.
fotó: unsplash.com/illusztráció