Ünnepi istentisztelet keretében áldották meg szeptember 16-án az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) kápolnájának új orgonáját. A hangszert Fabiny Tamás nyugalmazott püspök, egyetemi tanár szentelte fel. Az eseményről az evangelikus.hu is részletesen beszámolt.
Az új hangszer különleges történetet hordoz: a négyregiszteres, kétmanuálos, pedálos orgonát Trajtler Gábor (1929–2022) lelkész, orgonaművész tervezte saját otthoni gyakorlásra. Halálát követően családja felajánlotta az orgonát, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház megvásárolt az Evangélikus Hittudományi Egyetem számára. Az orgona áttelepítését Ringhoffer Gergely végezte.
Az úrvacsorás istentiszteleten Kovács Viktor egyetemi lelkész szolgált, az orgonát pedig Finta Gergely orgonaművész, az egyházzenei tanszék vezetője szólaltatta meg. Az ünnepen közreműködött az egyetem kórusa Pap Kinga Marjattavezetésével, valamint Kocsis Dóra klarinéton és Kovács Helga fuvolán. A meghitt alkalmon a Trajtler család több tagja is jelen volt.
Fabiny Tamás igehirdetésében a 145. zsoltár alapján emlékezett Trajtler Gábor szolgálatára, aki nemcsak az evangélikus egyházzenei tanszék megalapítója volt, hanem 1967 és 2004 között orgonisták és lelkészek nemzedékeit is tanította. Felidézte Trajtler hitvallását is:
„Orgonamuzsika és teológia, zene és lelkészi hivatás: nálam ez a kettő összetartozott. Kettős hivatást kaptam az Úrtól.”
Prédikációjában a nyugalmazott püspök arról is beszélt, hogy Trajtler Gábor orgonatervezőként mindig a barokk hangzásvilágot tekintette irányadónak, mert meggyőződése szerint ez áll legközelebb Johann Sebastian Bach egyházzenei örökségéhez. Gondolatait Pilinszky János, Karl Barth, valamint Luther Márton Asztali beszélgetések című művének idézeteivel is gazdagította, kiemelve a zene jelentőségét a hit, az oktatás és a lelkészképzés szolgálatában.
Az orgona 204 síppal rendelkezik. Fabiny Tamás ezt jelképként állította az egyetem hallgatói elé: ahogyan minden sípnak megvan a maga helye és feladata az orgonában, úgy az egyházi közösségben is minden ember saját hivatásával és szolgálatával járul hozzá az összhang megszületéséhez.
fotó: evangelikus.hu