Örök örömben és soha el nem múló dicsőségben…

Makrancon augusztus 5-én, Havas Boldogasszony emléknapján – a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését…

Megújulás vagy elszürkülés? Válaszút előtt áll a Református Egyház

Az Egyház jövője azon múlik, hogy képes-e hitelesen megszólítani a mai embert, miközben hűséges marad Krisztus…

Először érkezett Romániába Assisi Szent Ferenc ereklyéje

Történelmi jelentőségű eseményre került sor Romániában: első alkalommal érkezett az országba Assisi Szent Ferencereklyéje. A ferences rend alapítójának ereklyéjét…

Megkezdődött a felkészülés a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozóra

Egy évvel a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozó előtt ünnepélyes zászlóbontóval vette kezdetét a felkészülés a katolikus fiatalok következő…

Világhírű művészekkel rendezik meg a XVII. Pozsonyi Székesegyházi Orgonafesztivált

Idén immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Pozsonyi Székesegyházi Orgonafesztivált, amely a nyár egyik kiemelkedő egyházzenei eseménye lesz. A…

„Szívhangok” – zenével és hittel gazdagodtak a Bodrogi Zenetábor résztvevői

Egy héten át a zene, a közösség és az Istenre figyelés állt a középpontban a Bodrogi Zenetáborban,…

Mindennapi testi, lelki és szellemi kenyér…

Kedden Makrancon tovább folyatódott az ötnapos nyári napközi tábor, ahol az evangéliumok alapján ismét Urunk, Jézus…

„Induljon el a jóságlavina!” – roma családi napot tartottak Gersekaráton

Vidám közösségi programokkal, közös imádsággal és lelki feltöltődéssel rendezték meg a gersekaráti roma családi napot. Az…

Jézussal járunk mindennap…

2026. augusztus 3-án „Jézussal járunk mindennap” mottóval Makrancon ötnapos nyári napközi tábor került megrendezésre a Golgotha…

Az egyházfő nem hajlik a latin miséhez való hozzáférés kiszélesítésére 

Az USA területén sokan vannak, akik továbbra is vonzónak és követendőnek tartják a hagyományos latin misét.…