Az elnök is tiszteli az első boldoggá avatott amerikai vértanút
Nem csak az amerikai katolikusok ünneplik az USA első hivatalosan elismert vértanúját, hanem maga az elnök…
Kereszt a profilképen, gyűlölet a kommentben
Egyre gyakrabban találkozunk a közösségi médiában olyan megszólalásokkal, amelyek szerzői kereszténynek vallják magukat, mégis sértegetnek, gúnyolódnak,…
New York legalizálja az orvosi segítséggel történő öngyilkosságot – megszólalt Rochester püspöke
Augusztus 5-én hatályba lép New York államban az a törvény, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi, hogy…
Napi gondolat – Július 30.
Isten szava eleven és hatásos nyíl, Krisztus szeretete is nyíl, amely áthatolt Mária szívén, hogy egészen…
Mai evangélium 2026. 07. 30., csütörtök
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról. Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:„A mennyek országa olyan, mint…
A Szent Család oltalma
Jézus, Mária, József! Nektek ajánlom szívemet és lelkemet.Jézus, Mária, József! Álljatok mellettem végső küzdelmemben!Jézus, Mária, József! Veletek békében költözzék…
Szombatig lehet jelentkezni a Reformátusok Szárszói Konferenciájára
Már csak néhány nap áll rendelkezésre azok számára, akik részt szeretnének venni az idei Reformátusok Szárszói Konferenciáján.…
Túrmezei Erzsébet: Nyár
Uram, áldalak a nyárban.Aranykalászos határbanszáll most hálával telitrónusod elé az ének,tüzéért a nap hevének,mert a szemet…
Templomfelújítást támogatunk. De mit kapunk cserébe?
Az elmúlt másfél évtizedben a magyar állam példátlan összegeket fordított templomok felújítására, egyházi iskolákra, óvodákra, közösségi házakra és…