Hála Istennek immár Szepsiben is hagyomány, hogy a városi napok keretében ökumenikus istentisztelet van a történelmi egyházak lelkipásztorainak vezetésével, a helyi önkormányzat képviselő-testületének tagjai és a városban élő különböző nyelvű és vallási hovatartozás híveinek részvételével. Az idén június 21-én, vasárnap délelőtt történt mindez.
Napjaink egyik legfőbb politikai feladatai közé tartozik: az emberi méltóság, a közjó, a család, a migráció, a béke és a vallásszabadság az emberek szolgálatába való állítása. Méltó és igazságos, hogy a Katolikus Egyház is osztozzon a kortársember reményeiben és sebeiben, figyeljen napjaink kihívó kérdéseire, szót emeljen és párbeszédet folytasson a közjó érdekében.
Általában az állami és az önkormányzati parlamentek falai között, valamint a különböző intézetek és intézmények közgyűléseiben ölt jogi formát a társadalmi együttélés mikéntje. Ott találkoznak a különböző vélemények, születnek meg azok a döntések, amelyek meghatározzák egy adott közösség, de egy nemzet és egy nép jövőjét is. Ezért minden törvényhozói munka mögött ott áll az alapvető kérdés: milyen emberképből indulnak ki a törvények és milyen társadalmat, közösséget kívánnak építeni?
Az evangéliumok a kinyilatkoztatás fényében úgy tekintenek az emberre, mint egy olyan lényre, akinek a méltósága megelőz minden hasznossági szempontot és akinek szolgálatában kell állnia minden törvényhozásnak. Felismerve a személy, az egyén, a közösség felbecsülhetetlen értékét és azt is, hogy minden hatalomnak vannak erkölcsi korlátjai, sőt, hogy a hatalom mindig felelősséggel jár, nem felejtve, hogy minden ember veleszületett jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Ez az örökség tovább él valahányszor a törvényhozók felteszik a kérdést: miként lehet biztosítani, hogy a törvény igazságos, törvényes és valóban humánus legyen? Ugyanakkor szükséges, hogy a többség megvédje azokat a javakat, amelyek mindenkit megilletnek, tiszteletben tartva mindazt, amit jogosan egyetlen többség sem sérthet meg.
Napjaink modernkori kihívásai, amelyek ma nyílnak meg előttünk, már nem földrajzi, hanem a technológia, a biomedicina, a gazdaság és a digitális tér területein keresendők. Különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia fejlődésére, hangsúlyozva, hogy a technológia önmagában nem semleges. Mindezt Leó pápa első enciklikájában így fogalmazott meg: „a technológia annak az arcát ölti magára, aki megtervezi, finanszírozza, szabályozza és használja” (vö. Magnifica humanitas, 9). Ezért a politikai és a társadalmi döntések középpontjában mindig az emberi személy méltóságának kell állnia.
Minden igazságos társadalom alapja ugyanis az ember sérthetetlen méltóságának a felismerése, elismerése és beismerése. Ez a méltóság azonban nem az államtól származik, és nem is függhet a pillanatnyi többségi véleményektől (XVI. Benedek, beszéd a német szövetségi parlamenthez, 2011. szeptember 22).
Napjaink történését szemlélve joggal adódik a kérdés: valóban igazságosnak nevezhető-e egy közösség, amely árnyékban hagyja a meg nem született gyermeket, az időseket, a betegeket vagy azokat, akik teljes mértékben mások gondoskodására szorulnak? Az emberi élet védelme nem részérdek vagy vallási kérdés, hanem a civilizáció alapvető követelménye. Minden emberi életet tisztelet és védelem illet meg a fogantatástól a természetes halálig.
A közjó nem az egyéni érdekek összessége. A közjó azoknak a társadalmi feltételeknek az együttese, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek és a közösségek teljesebben kibontakoztassák képességeiket (Gaudium et spes, 26). Ha a közjó eltűnik a politikai látóhatárról, a közélet könnyen részérdekek harcterévé válik.
Külön figyelmet érdemel család, amelyet az első emberi valóságnak és a közösség természetes alapjának nevezünk. A család ugyanis az a hely, ahol a generációk találkoznak, ahol továbbadódnak az alapvető emberi értékek, és ahol az ember megtanulja a közösségi élet „nyelvtanát”: az élet befogadását, a gondoskodást, a megbocsátást és a szolgálatot, valamint a hovatartozást. Vagyis a gyermekek nevelésében ez a szülők elsődleges joga, amelyet az államnak tiszteletben kell tartania (vö. Magnifica humanitas, 143; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 18,4 cikkely).
Sajnos, kicsiben és nagyban emberek milliói kényszerülnek elhagyni otthonukat a háborúk, a szegénység, az üldöztetés vagy a klímaváltozás következményei miatt. A migráció – nem pusztán gazdasági vagy demográfiai kérdés, hanem elsősorban erkölcsi és emberi kihívás. A válasznak egyszerre kell biztosítania a biztonságos és legális útvonalakat, a méltó befogadást és a valódi integráció lehetőségét, de ugyanakkor elő kell segítenie azt is, hogy az emberek békében és méltó körülmények között saját hazájukban maradhassanak (vö. Magnifica humanitas, 81).
Ami a békét és a békességet illeti megállapító, hogy sajnos a világ mély lelki és kulturális válságot él át, amely az erőszakban, a megosztottságban és a kölcsönös bizalmatlanságban mutatkozik meg. Ám a béke nemcsak politikai cél, hanem mindenekelőtt erkölcsi kötelesség. Ehhez azonban olyan közéletre van szükség, amely tiszteletben tartja az eltérő véleményeket, és olyan intézményekre, amelyek a találkozást szolgálják. Nemzetközi szinten a béke a párbeszédet, a diplomáciát és a nemzetközi jog tiszteletét követeli meg. A fegyverkezés nem jelent valódi biztonságot, ezért különösen is aggasztó a mesterséges intelligencia katonai alkalmazása. Az élet és a halál kérdésében soha nem szabad a döntést automatizmusokra bízni, sem eltávolítani az emberi személy erkölcsi felelősségétől (vö. XIV. Leó Beszéde a „La Sapienza” Egyetemen, 2026. május 14-én).
Sürgetően szükséges, hogy a nemzetközi közösség újra felfedezze a nélkülözhetetlen párbeszéd értékét. Ugyanakkor a társadalomban okvetlenül fontos a kölcsönösség kultúrájának előmozdítása. A politikai pluralizmus nem fajulhat az ellenfél állandó hiteltelenítéséhez. Ezért azoknak, akik közfelelősséget gyakorolnak, különös kötelességük megvédeni a szót a „nyelv lefegyverzése” érdekében. (XIV. Leó – nagyböjti üzenet, 2026. február 13.) Minden valóban demokratikus társadalom kulcsfontosságú kérdése: a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság, amely alapvető jog, és az emberek legbelső szféráját védi. A szabadság azt jelenti, hogy képesek vagyunk felismerni a jót, és felelősségteljesen ragaszkodni hozzá. Emiatt minden valóban szabad társadalomnak szüksége van a közhatalom igazságos lehatárolására is, hogy az egyének, a közösségek és az egyesületek szabadsága ne korlátozódjon indokolatlanul (vö. Dignitatis humanae, 1). A hit nem akar kiváltságok vagy kényszer által érvényre jutni; azonban nem is lehet hallgatásba szorítani, mintha irreleváns lenne a közélet szempontjából.
A politikának szüksége van olyan erkölcsi mércére, amely túlmutat a pillanatnyi érdekeken. Egy törvény nem attól válik naggyá, hogy megszavazták, hanem attól, hogy összhangban van az emberi személy méltóságával. Csak kérni és kívánni lehet, hogy politikusaink ne távolodjanak el a valóságtól, minden döntésükben gondoljanak különösen azokra, akiknek a legkevesebb lehetőségük van hallatni hangjukat. A technikai válaszok és a törvényhozási reformok mellett tehát okvetlenül szükség van erkölcsi megújulásra is.
Ezt segíti előmozdítani az a hagyománygyakorlás is, hogy Érsekfőpásztorunk alkalmanként különleges főpásztori áldásában részesíti a kerek jubilánsokat, azokat, akik a közjó érdekében tudatosan és felelőségteljesen cselekednek. Az idén részesültek névsora: Bc. Dobos, Zolán /50/, Ing. Juhász Jenő /70/, Cehelnik István /80/ és Héczei Ilona /100/. A kerek jubileum kapcsán mi is gratulálunk, megköszönve a családjaink, népünk, városunk, egyházközségünk és a Mária Rádió érdekében kifejtett minden önzetlenséget.
Adja Isten, hogy törvényhozásaink minden szinten továbbra is megmaradjanak a találkozás, a kultúra, a szolidaritás és a remény földjeként, ahol a meggyőződés szilárdsága mindig együtt jár a párbeszéd nemességével és a szolgálat nagylelkűségével.
fotók: romkat.sk