Kijelenteni, hogy önellentmondásos, zavarodott világban élünk, szinte már közhely. Alig csodálkozunk már azon is, amikor számos ügyben katolikusok állnak katolikusokkal szemben. Ennek ékes példái a nemzeti mozgalmak és a legglobálisabb szervezetnek, a Katolikus Egyháznak képviselői közötti adok-kapok a sajtóban. Előbbiek kiemelt céljai közé tartozik ugyanis a kereszténység megőrzése mint az etnikai és állami önazonosság alapja. Amerikában és Európa országaiban egyaránt a legélesebb ellentétek az egyház hivatalos álláspontja, valamint a populistának nevezett mozgalmak hangadói között a bevándorlás égető kérdésében mutatkoznak meg.
Spanyolország érthető módon érintett. Történelme folyamán a csupán később maradt el az angol gyarmatosítási folyamat mögött. A mediterrán régióban fekvő félsziget közel helyezkedik el arab-Afrika partjaihoz. Ennek következtében a migránsok európai partraszállásának egyik célországa, Hollywoodnak köszönhetően pedig a világtörténelem egyik leggonoszabb „kolonizátora”, melynek billogjától már sohasem szabadul meg. Radikális nemzeti pártja a Vox, melynek képviselői alkotják többek között Jumilla város vezetőségét. Történt, hogy a testület megtiltotta a muszlimok ramadánhoz kötődő nyilvános ünnepeit, különös tekintettel a közösségi imákra. A Spanyol Püspöki Konferencia válaszként elítélő nyilatkozatot tett, mely szerint demokratikus országokban a hátrányos megkülönböztetés megengedhetetlen. Joan Planellas, Tarragona érseke úgy véli: idegengyűlölők nem lehetnek Krisztus igaz tanítványai.
Santiago Abascal, a Vox vezetője egy videóüzenetében azzal vádolta meg a Spanyol Katolikus Egyházat, hogy az iszlám közösség társadalomban egyre növekvő hatására visszakozik, és az állami támogatások érdekében tesz simulékony kijelentéseket. Ez rögtön visszhangra talált az USA-ban, ahol Trump emberei éles kritikával illették a helyi katolikus körökből hangzó bírálatok forrásait. A médiában április hónapban tört ki a viszály, mikor José Mazuelos püspök nem csupán vallásukat, hanem emberségüket is megkérdőjelezte azoknak, akik elítélik a bevándorlást. Abascal válaszul azzal vádolta a főpásztorokat, hogy elhanyagolják saját nyájukat, és nem hajlandóak észrevenni a törvénytelen bevándorlás következményeit a többségi társadalom tagjaira nézve. Az egészségügy túlterheltségét, a közbiztonság összeomlását, a keresetek csökkenését a növekvő adóterhek árnyékában – mindezt saját önös érdekeik védelmében.
Felmérések szerint a Vox szavazóinak 75%-a azonosítja magát katolikusként. Ennek kevesebb mint fele gyakorló, a többiek inkább kulturális keresztények. A pártszimpatizánsok között csupán 6% ateista van. Különösen erős hátteret biztosítanak számára Extremadura, Kasztília és León, Aragónia, valamint Andalúzia régiói. A megkérdezett választók érezhetően két erő között őrlődnek. Ragaszkodnak hitük alapjaihoz, szeretnének jó katolikusok és emberbarátok maradni, ugyanakkor a mindennapi valóságtól sem tudnak elszakadni. Polgárként és plébániatagként tisztelik elöljáróik véleményét, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyet is értenek velük. A politikusokkal kapcsolatban többen úgy vélik, ők is polgárok, akiknek joguk van véleményüknek és elégedetlenségüknek hangot adni.
Srdjan Vucetic professzor, az Ottawai Egyetem előadója úgy véli, a nemzeti és etnikai függetlenségért harcoló pártok előszeretettel használnak keresztény jelvényeket. Úgy tekintenek ezekre, mint saját identitásuk alapjára, a „jó ügy” jelképeire – szemben a liberális, globalista, idegen eszmékkel. Ugyanakkor bár kereszténynek tartják magukat, Krisztus a valóságban nem érdekli őket. Bár szeretettel hivatkoznak az elmúlt évszázadok győzelmeire a muszlimok felett, valójában a próféta hitét követők számának növekedésétől félnek. E félelemmel pedig saját választóikat kívánják befolyásolni. XIV. Leó levelében ezzel összhangban annak az aggodalmának adott hangot, hogy a kereszténység egyszerűen eszközzé válik, ezzel pedig jelentőségét veszti.
A helyzet a legtöbb nyugat-európai országban hasonló. Az elszabaduló multikulturalizmust elszabaduló nacionalizmussal kívánják orvosolni. A Voxnak mindenütt vannak testvérpártjai – így Németországban is. Az Alternatíva Németországért (AfD) bírálatára Gerhard Feige szerint Krisztus az ítélet idején nem azt kérdi majd a lélektől: mindent megtettél azért, hogy katolikus önazonosságodat megőrizd-e, vagy azt, hogy segítettél-e a bajban fivéreidnek és nővéreidnek?
A nyugati országok helyi lakossága bizonyára súlyos dilemma előtt áll. Általános tapasztalat, hogy a politikus legtöbbször nem jó tanácsadó, ám az adott helyzetben a főpapi üzenetek túl általánosak, és semmiféle, a valóságban gyakorlatias megoldást nem kínálnak. Míg a pártszónokok sokszor valóban keresztes lobogóba öltöznek, mégis gyűlölnek, a főpapok biztonságos püspöki palotákból írják körleveleiket, és Krisztus szavait ugyanolyan erkölcsi bunkósbotként lengetik, mint politikai ellenfeleik. A napi valóságot és az arra adott zsigeri válaszokat azonban a külvárosok utcái mutatják meg – azok, amelyeken sem az országház, sem a székesegyház felkentjei nem járnak sötét ablakú nagy autóikkal…
fotó: magnific AI