Miről olvashatnak?
- Hogyan tűnnek el templomainkból a magyar feliratok?
- Miért fontosak ezek a feliratok?
- Dunaszerdahely és Komárom: két figyelmeztető példa
- Galánta: ahol sikerült megőrizni az örökséget
Néhány évvel ezelőtt a Magyar7 kiváló írást közölt „Győztes csaták, elveszett emlékművek” címmel. A cikk azt mutatta be, miként halványulnak el a múlt emlékei, hogyan tűnnek el azok a jelképek, amelyek nemzeti közösségünk történetét és önazonosságát hivatottak őrizni. Sajnos ma már nemcsak az emlékművekről beszélhetünk így. Hasonló folyamat figyelhető meg számos felvidéki templomban is.
A templom nem csupán az istentisztelet helye. A közösség történelmének, kultúrájának és nyelvének is őrzője. A falakon, diadalíveken, kupolák alatt olvasható feliratok nem egyszerű díszítőelemek. Generációk hitének és identitásának látható tanúi.
Mégis azt tapasztaljuk, hogy Felvidék-szerte egyre több magyar nyelvű templomi felirat tűnik el. Sok esetben nem az idő vasfoga pusztítja el őket, hanem felújítások, átalakítások során kerülnek le a falakról. Ami pedig egyszer eltűnik, az többnyire már nem kerül vissza.
Különösen elgondolkodtató, hogy ez olyan településeken is megtörténik, ahol ma is jelentős magyar közösség él.
Galánta: a jó példa
Éppen ezért érdemes először egy pozitív példát megemlíteni.
Galántán a magyar lakosság aránya ma már mindössze 27,7 százalék. Ennek ellenére a templomban továbbra is megmaradtak a magyar nyelvű feliratok. A templom korábbi felújításakor komoly erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy ezek az értékek ne vesszenek el.
Ebben meghatározó szerepet játszott Józsa Attila atya, aki plébánosként következetesen kiállt a magyar feliratok megőrzése mellett. A diadalíven ma is magyar szöveg olvasható, miközben a szlovák nyelvű felirat is helyet kapott. Nem egymás rovására, hanem egymás mellett.
Galánta példája azt mutatja, hogy a történelmi és nyelvi örökség megőrzése nem lehetetlen feladat. Kérdés csupán az, hogy van-e rá szándék.
Dunaszerdahely: eltűnt egy régi fohász
A felvidéki magyarság egyik központjában, Dunaszerdahelyen hosszú időn át a „Istenem és mindenem!” felirat fogadta a híveket a templomban.
A templom felújítása során azonban ez a magyar nyelvű felirat eltűnt. Helyére a latin megfelelője került: Deus meus et omnia!
A latin nyelv természetesen az Egyház ősi hagyománya, ezért önmagában nem a latin felirat megjelenése okozta a vitát. Sokkal inkább az a kérdés merült fel, miért kellett eltávolítani azt a magyar nyelvű szöveget, amely hosszú időn keresztül a helyi közösség lelki örökségének része volt.
A döntés annak idején számos hívő körében értetlenséget és csalódottságot váltott ki. Többen úgy érezték, hogy egy helyi hagyomány és egy közösségi emlék tűnt el a falakról.
Komárom: egy eltűnt felirat nyomában
Hasonló történet játszódott le Komáromban is.
A Szent Rozália-templom kupolája alatt egykor a következő magyar felirat volt olvasható:
„Szent, szent, szent a seregek Ura Istene.”
A felújítás során ezt a szöveget eltávolították, helyét díszítőelemek vették át.
A döntés akkor jelentős visszhangot váltott ki. Magyar civil szervezetek és közéleti szereplők közös nyilatkozatban tiltakoztak, kérve a felirat helyreállítását. Sokan hangsúlyozták, hogy nem pusztán egy festett szövegről van szó, hanem a város magyar kulturális örökségének részéről.
A tiltakozások ellenére a felirat nem került vissza. Ma már csak archív fényképek és visszaemlékezések őrzik emlékét.
Többről van szó, mint néhány festett betűről
Felmerül a kérdés: valóban fontos-e egy-egy templomi felirat?
A válasz igen.
Ezek a szövegek nem egyszerű dekorációk. Arról tanúskodnak, hogy az adott templomban magyar nemzedékek imádkoztak, keresztelkedtek, házasodtak és búcsúztatták halottaikat. A falakon olvasható szavak a közösség történetét hordozzák.
Amikor egy magyar felirat eltűnik, nemcsak egy festékréteg kerül le a falról. Egy darabka helyi emlékezet is elveszik.
Különösen fájdalmas ez ott, ahol a magyar közösség ma is jelentős számban jelen van. Dunaszerdahelyen a lakosság több mint hetven százaléka, Komáromban pedig több mint fele magyar nemzetiségű.
Éppen ezért Galánta példája különösen figyelemre méltó. Ahol kevesebben vannak a magyarok, ott sikerült megőrizni a feliratokat. Másutt viszont éppen azok tűntek el, ahol még ma is erős magyar közösség él.
A kérdés tehát nem az, hogy lehet-e megőrizni őket. Sokkal inkább az, hogy akarjuk-e?
fotó: egyhaz.ma/szerkesztőség