Június a papszentelések ideje. Ilyenkor új papok mondanak végleges igent Isten hívására, és az Egyház örömmel ünnepli azokat, akik életüket a szolgálatnak szentelik. Ez az időszak azonban nemcsak a felszentelt papokról szól, hanem egy mélyebb kérdésről is: vajon képesek vagyunk-e még végérvényesen elköteleződni?
A paphiányról beszélünk. De lehet, hogy nem papból van kevés, hanem döntésből.
Az Egyház évek óta a csökkenő papi létszámot elemzi. Számokat nézünk, okokat keresünk, megoldásokat gyártunk. Közben talán elsiklunk a mélyebb probléma fölött: egyre kevesebben mernek véglegesen igent mondani bármire.
Pedig lehet, hogy rossz helyen keressük a problémát.
A kereszténység története nem a tömegek története. Jézus tizenkét embert választott. A legtöbb szent nem tömegek élén indult el, hanem egyedül. A hit mindig személyes döntéssel kezdődött.
A mai ember azonban nehezen dönt. Nemcsak a papi hivatásról. A házasságról is. A gyermekvállalásról is. A végleges elköteleződésről általában.
Korunk egyik legnagyobb betegsége talán nem a hitetlenség, hanem a halogatás.
Mindent nyitva akarunk hagyni. Minden lehetőséget megőrizni. Nem akarunk véglegesen választani, mert félünk attól, hogy valamiről lemaradunk. Ezért maradunk gyakran a küszöbön.
A hivatás azonban mindig ajtónyitás. Belépés egy olyan útra, amelynek a végét nem látjuk.
Talán ezért olyan fontosak ma azok az emberek – legyenek papok, szerzetesek, házastársak vagy egyszerű hívők –, akik képesek kimondani az igent. Nem azért, mert minden kérdésükre választ kaptak, hanem mert megtanultak bízni.
A világot végső soron nem a bizonytalankodók alakítják. Hanem azok, akik egy ponton meghoznak egy döntést, és hűségesek maradnak hozzá.
Lehet, hogy ma nem a hivatások száma a legfontosabb kérdés. Hanem az, hogy lesznek-e még emberek, akik mernek végérvényesen igent mondani valamire.
A döntés kultúrájának válsága
A modern társadalom számtalan lehetőséget kínál. Soha nem volt ennyi választási lehetőségünk tanulásban, munkában, kapcsolatokban vagy életstílusban. Paradox módon azonban minél több lehetőség áll előttünk, annál nehezebbé válik a döntés.
Sokan attól tartanak, hogy ha egy utat választanak, elveszítenek minden más lehetőséget. Ez a félelem gyakran bénítóvá válik. Nem azért nem köteleződünk el, mert nincs előttünk jó út, hanem mert nem akarunk lemondani a többi lehetőségről.
A keresztény szemlélet azonban mindig arra tanított, hogy az élet értékes dolgai áldozatot kívánnak. Egy hivatás, egy házasság vagy egy küldetés nem attól lesz értékes, hogy minden ajtót nyitva hagyunk, hanem attól, hogy egy ajtón belépünk.
Az igen ereje
A történelem nagy alakjai nem azért váltak meghatározóvá, mert minden részletet előre láttak. Éppen ellenkezőleg: gyakran bizonytalanságban indultak el.
Ábrahám nem tudta pontosan, hová vezet az útja. Mária sem látta előre egész életének minden következményét, amikor kimondta az igent. A tanítványok sem kaptak részletes tervet arról, mi vár rájuk.
A hit egyik legfontosabb eleme éppen az, hogy a teljes bizonyosság hiányában is képesek vagyunk rábízni magunkat Istenre. Ez nem vakmerőség, hanem bizalom.
Miért fontosak a példaképek?
A mai világban különösen nagy szükség van olyan emberekre, akik életükkel mutatják meg az elköteleződés szépségét. Egy hűséges pap, egy szeretetben kitartó házaspár vagy egy szolgáló keresztény közösség többet mondhat ezer szónál.
Az emberek nem elsősorban elméleteket keresnek, hanem hiteles példákat. Olyanokat, akik megmutatják, hogy az igen nem szabadságvesztés, hanem egy mélyebb szabadság kezdete.
A jövő kérdése
Ezért talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy hány papunk lesz tíz vagy húsz év múlva. Bár ez fontos és valós probléma, önmagában nem ad választ mindenre.
A valódi kérdés talán az, hogy lesznek-e még emberek, akik mernek végérvényesen igent mondani valamire. Akik nem csupán mérlegelnek, hanem döntenek is. Akik nemcsak keresik az utat, hanem el is indulnak rajta.
Istenre. Egy emberre. Egy közösségre. Egy küldetésre.
Mert minden nagy történet egy ilyen igenből születik. És talán minden megújulás is ott kezdődik, amikor valaki végre kimondja:
„Igen, vállalom.”
fotó: pexels.com