Ballagással egybekötött ünnepélyes ökumenikus istentisztelet keretében Makovics István kihelyezett jánoki plébániai kormányzó vezetésével, Molnár Árpád református lelkipásztor igehirdetésével történt az idén a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont évvégi hálaadása. Nagy István iskolaigazgató évértékelése után a Sára nővér vezette búcsúzó kilencedikesek közreműködésével. Jó volt látni, hallani és hallgatni, hogy napjaink Nabukodonozor babiloni királyainak és Heródeseinek fondorlatai ellenére – több mind 1100 éve itt vagyunk, megmaradtunk, mert mindig voltak, vannak és reméljük lesznek elszántak hallani, meghallani, látni és meglátni az idők jeleit, hogy kicsi fényként továbbra is tanúi legyünk, hogy velünk az Isten, mi pedig Vele – Cum Deo, pro Patria et Invicem.
Tagadhatatlan, hogy ebben az intézményben is érezhető, hogy a folyosókon, a tantermekben, a matek-, vagy a biológiaórákon, egyszóval a mindennapjaink világában is ott bujkál, jelen van az evangélium csodája, tágassága, bölcsessége, szelleme: Boldog Salkaházi Sára szociális testvér lelkisége, öröme, készsége és életüzenete – Íme, itt vagyok, Uram engem küld.
Igaz, időbe tellett, amíg Sára testvér is megértette élete lényegét, hogy népe szabadítója. Volt idő, amikor még nem tudta és nem is tudatosította, hogy mire kapta erejét, ezért nemegyszer ostobaságokra fecsérelte idejét. Csak később, miután megvakították és egyfajta rabságba taszították kora szokásai, döbbent rá arra, hogy másképpen kell élnie.
Hány fiatal élete hasonlít ma is Sára testvér életére: mennyi kincset, tehetséget adott számukra a Teremtő, és ők nem tudják, hogy az életüket tulajdonképpen mire is kapták? Napjainkban is sok mindenre tanítjuk a gyerekeket, pl. idegen nyelvekre vagy a számítógép használatára, de ez nem elég. Több kell, megtanítani őket arra, hogy mit jelent embernek lenni, miért legyen becsületes vagy nagylelkű, hogyan lehet egy házasságot szépnek megőrizni egy életen át, hogyan nézzen szembe az ember a betegséggel, a szenvedéssel, a halállal? Sajnos, erről szinte soha nem hallanak, vagy csak túl későn, amikor már millió sebet kaptak az életben, amikor már rabbá váltak. Ezért óriási a szülő, a pedagógus, a lelkipásztor, a hitoktató és az iskola felelőssége, hogy megpróbálja átadni a legfontosabb kincset.
A keresztény szellemiségű iskola ezt úgy tudja megtenni, hogy az Úr Jézust, és az Ő evangéliumát állítja a középpontba, amint azt építészetileg az iskolakápolna is felkiáltójelként jelez. Aki belép az épületbe, első látásra feltűnik az oltárkép és a Tabernákulum, ami érezteti hatását nemcsak a hittanórán és a szentmisén, de a szünetben, a folyosókon is, a tanárok, a nevelők, az alkalmazottak szívében, a diákok mindennapjaiban.
Bizonyára sokaknak ismerős a legenda, amely szerint egy idős király próbára tette három fiát, mert szerette volna eldönteni, hogy melyiknek adja át a királyságát. Ezért egy-egy aranypénzt adott mindegyiknek, azzal a feladattal, hogy egy ablak nélküli hatalmas termet próbáljanak egészen megtölteni.
Az első fiú libatollat vásárolt, a második szénát, de nem tudták teljesen megtölteni a termet. A legkisebb egy kicsi gyertyát vett, meggyújtotta és a fény egészen betöltötte a hatalmas termet. A király ebből megtudta, hogy a legkisebb fia lesz az örököse.
A legenda üzenete, hogy az emberi szívet földi dolgokkal egészen megtölteni nem lehet. Az iskolai nevelés ahhoz a kincshez vezet, ami képes az ember életét teljesen bevilágítani, betölteni. Egy keresztény iskolában a legfontosabb tanító az Úr Jézus, a legfontosabb tantárgy a hit és a szeretet. Világunk szeretetből van, a benne élő akkor lesz boldog, ha megtanul szeretni, s ha az életét ajándékká teszi, odaadja.
Egy másik legenda szerint egy árván maradt leány a képkeretező édesapja hagyatékából egy gyönyörű keretes tükröket készített, aminek nagy sikere lett, sokan vásároltak tőle a piacon, ugyanis minden tükörre ráírta ezt a különleges mondatot: Isten adott neked egy arcot, de mosolyogni neked kell vele, néha ellenőrizd!
Isten adott egy arcot, egy lehetőséget, egy életet, amiből mindenkinek valami szépet, értékeset kell kihozni. Nem az a dolgunk, hogy a tanárokat, a szülőket vagy az osztálytársakat kritizáljuk, hanem az, hogy a gyerekkorunkból kiválasszuk azt, ami értékes, ami szép és arra építsünk. Fontosak a diákévek, mert ekkor dől el, hogy merrefelé indulunk, meghozva a pálya-, és a párválasztással kapcsolatos döntéseinket, de ezt az időszakot ne Isten nélkül éljük végig. Engedjük, hogy hasson ránk az iskola, az evangélium és Boldog Salkaházi Sára testvér lelkisége. Legyünk kicsi fények.
S. Lewis szerint a keresztény iskola küldetése – ha a gyerekeket kis hajóknak képzeljük – akkor a nevelés során nem elég csupán azt megtanítani, hogy miként ne ütközzenek egymással, hogy hogyan legyenek egymás iránt toleránsak, hanem arról is kell beszélni a diákoknak, hogy miként kormányozzák az életük hajóját, hogy hogyan tudják legyőzni a mélybe lehúzó erőket, az önzést, a haragot. De a jó hajózáshoz még ez is kevés. Egy igazi iskola életszemléletre tanít, arról beszél, oktat, hogy merre van a kikötő, mi az emberi élet célja, arról, hogy a létnek, a világnak van oka, nem véletlenül keletkezett, és van célja, beteljesedése is. Nagy kincs, ha ilyen egy iskola.
Az ünnepség során irodalmi, történeti és zenei programszámok hangzottak el tanárok és diákok előadásában, valamint kitüntetések átadására is sor került. Köszönet és hála a szülőknek és mindazoknak, akik erre a közösségre bízták rá a gyermekeiket, hogy a tanárok átadhassák nekik az Istentől tanult belső szabadság megélésének titkát, ami egyedüli igaz, tiszta forrása és fénye lehet a valódi, tartós és éltető örömnek.
Az, hogy már évek óta itt vagyunk a Fészekben, bizonyítja, hogy a belső szabadság működik, hatékony, teremtő erő van benne. Amikor most visszagondolunk a tantestület, az intézmény tagjaira, akik ebben az iskolaévben is meghatározóak voltak az eddigi közösségi életünknek, úgy látszik, mind olyan személyiségek, akik – az evangélium szellemében – képesek voltak megszólítani az embert, a diákot, a növendéket és egyúttal megszólíthatók is maradnak.
Ezért ezúton is nagy köszönet és hála, hogy ebben az intézményben is felismerhető, megismerhető és követhető annak az élethivatásnak lényege, amit Boldog Sára testvér is magáévá tett a 800 éve távozott Assisi Szent Ferenc egyik könnyen megjegyezhető kedves mondása üzenetében sűrítve:
„Testvéreket adott nekem az Úr.”