Antonio Pagliarulo amerikai szerző, aki – már neve alapján is – olasz bevándorlók gyermeke. Munkái történelmi, vallási és néprajzi kutatásokon alapulnak. Mindezeket azonban a maga sajátos spirituális látásmódjával önti nyakon, mely a katolicizmus, a népi babonák és a mágikus praktikák egyfajta keverékét képezik.
„Furcsa Szentek – Radikális bevezető a mágiába, csodákba és a modern közbenjárásba” (Queer Saints – A Radical Guide to Magic, Miracles, and Modern Intercession) című könyvének bemutatását az amerikai National Catholic Reporter szerzője, Camillo Barone lelkesen vállalja. Ebben Pagliarulo amellett érvel, hogy szenteknek nem csupán azon személyek tekinthetők, akiket az Egyház hivatalosan kanonizál, hanem azok a történelmi alakok is, akiknek élete pozitív változást hozott a társadalom számára, és továbbra is megihletik korunk emberét. Egy helyen tárgyalja a katolikus lelkiséget a népi vallásosságot és azon gyakorlati rituálékat, melyek a hagyományos értelemben vett szenteket; ugyanakkor a nép hitélet hőseit is érintik.
Pagliarulo alapérve, hogy a szakrálissal való találkozás igazolásához nincs szükség egyházakra, és hivatalosnak minősíthető szertartásos elismerésre. A vele készült interjúban elmondja: szerinte az oltár túl drámai, szinte színházias dolog. Ugyanakkor szerinte az oltár bármi lehet, hiszen a valódi az ember szívében van. Olyan hozzáférhető hely, mely bármilyen hétköznapi térben megtalálható.
„Amikor az oltárhoz lépsz, mely szent hely, megváltozol – jelenti ki. Ha egyszer megtapasztaltál valamit, aminek köze van az istenihez; melynek köze van az imádság és a rituálé mágiájához, szükségszerűen megváltozik valami a belső életedben, majd ugyanez történik a külső világban is.”
Mindezt a dél-itáliai katolikus népi szokások megfigyelésére alapozva állítja, hol a hit nagyon gyakran a házi szertartásokban, oltárokban, gyertyákban, és helyi hiedelmekben nyilvánul meg. A nép katolicizmusát az emberek egyszerű gyakorlatának nevezi. Utal saját nagymamájára, aki a szemmel verés felismerésében és megszüntetésében „jeleskedett.” Pagliarulo imákat, felajánlásokat, spirituális gyakorlatokat közöl, melyeket nem a hivatalos katolikus vallásgyakorlás helyett, hanem annak kiegészítéseként kíván az olvasó figyelmébe ajánlani.
Az írás egyik jelentős újítása, hogy az életszentséget jóval szélesebb körben értelmezi, mint az Egyház. Szentnek nevezi a művészeket, aktivistákat, nyilvánosságot befolyásoló személyiségeket is, akik (szerinte) hősiesen képviselték a bátorság, a szolgálat és a hűség eszméit. Ilyennek nevezi például Diana hercegnőt, Tina Turnert, David Bowiet, vagy akár Freddy Mercuryt is. A címben szereplő, magyarul furcsának fordított queer kifejezés, ma minden nyelven a szexuális mássághoz társul. Pagliarulo azonban kitágítja e fogalmat a bátorságra, a normákat feszegetőkre, a szociális kényszernek ellenállókra is. Ugyanakkor mégiscsak visszatér az LGBTQA (és így tovább) mozgalomhoz tartozó katolikusokra, akiket az egyházi közösségek, hagyományosan „kiközösítenek.”
Számukra azt tanácsolja, hogy mindenekelőtt vegyék tudomásul, hogy veleszületett méltósággal rendelkeznek. Ennek köszönhetően nem kell könyörögniük e szentekhez a csodáért, hiszen máris méltók a csoda befogadására. Annál is inkább, mivel a közbenjáró szentek maguk is emberek voltak, akik éppen úgy szenvedtek a félelem, bizonytalanság, fájdalom miatt. Nagy hangsúlyt fektet az otthoni lelkiségi gyakorlatokra, melyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy kapcsolatba lépjenek Istennel a templom falain kívül is. Ezt ismerte fel Ferenc pápa, az ún. „ember teológiájában.” A túlzottan elvilágiasodott körülmények között megértette, hogy a népi hitvallás emlékezteti az embereket arra, hogy az Istennel való kapcsolat nem függ a templomba járástól. Ez elkezdődhet akár az ágyban, a konyhai pulton – „ahol csak akarod.”
fotó: Magnific AI/illusztráció