Augusztus 5-én hatályba lép New York államban az a törvény, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a végstádiumú betegek orvos által felírt, halált előidéző gyógyszert vegyenek be. John S. Bonnici rochesteri római katolikus püspök július 29-én kiadott lelkipásztori levelében arra figyelmeztetett: a valódi együttérzés nem a halál siettetését, hanem a szenvedő ember szeretetteljes kísérését jelenti.
Hosszú vita előzte meg a törvény elfogadását
Kathy Hochul, New York állam kormányzója 2026. február 6-án írta alá a Medical Aid in Dying Act elnevezésű törvényt. A jogszabály olyan nagykorú, döntésképes New York-i lakosokra vonatkozik, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az orvosi megítélés szerint legfeljebb hat hónapjuk van hátra.
A törvény értelmében a beteg kérheti, hogy az orvos halált előidéző gyógyszert írjon fel számára. A készítményt azonban a betegnek tudatosan, önkéntesen és saját magának kell bevennie: az orvos vagy más egészségügyi dolgozó nem adhatja be azt. Emiatt a jogszabály támogatói nem eutanáziának, hanem az élet végén nyújtott orvosi segítségnek nevezik az eljárást.
A szabályozás több ellenőrzési pontot is tartalmaz. A betegnek szóbeli és írásbeli kérelmet kell benyújtania, döntésképességét két orvosnak kell megállapítania, és kötelező pszichológiai vagy pszichiátriai vizsgálaton is részt kell vennie. Az írásos kérelmet két tanúnak kell hitelesítenie, a gyógyszer kiváltása előtt pedig főszabály szerint öt nap várakozási időt írnak elő. Az orvosok és az egészségügyi intézmények lelkiismereti okból megtagadhatják a közreműködést.
Az Egyház kezdettől ellenezte
A New York állambeli katolikus püspökök már a jogszabály elfogadása előtt határozottan tiltakoztak. Álláspontjuk szerint az asszisztált öngyilkosság legalizálása különösen a fogyatékkal élőket, az időseket, a szegényeket, a magányos embereket és az egészségügyi ellátáshoz nehezebben hozzáférőket veszélyeztetheti.
A püspökök arra is figyelmeztetettek, hogy a törvénybe épített biztosítékok nem feltétlenül akadályozzák meg az eljárás későbbi kiterjesztését. Az Egyház ezért a halál előidézése helyett a palliatív és hospice-ellátás fejlesztését, valamint a betegek és családjaik szélesebb körű támogatását sürgeti.
A törvény ellen fogyatékkal élő személyek és érdekvédelmi szervezetek is felléptek. Egy szövetségi bírósághoz benyújtott keresetükben azt állítják, hogy a szabályozás hátrányos megkülönböztetést eredményezhet, mert a súlyosan beteg vagy fogyatékkal élő emberek számára a támogatás és az öngyilkosság megelőzése helyett a halálhoz vezető lehetőséget kínálja fel.
„Senkinek sem szabad egyedül szembenéznie a halállal”
A törvény közelgő hatálybalépésére reagálva John S. Bonnici rochesteri püspök 2026. július 29-én, Szent Márta, Mária és Lázár liturgikus emléknapján levelet intézett az egyházmegye híveihez.
A főpásztor „mélységesen szomorú pillanatnak” nevezte a törvény életbe lépését New York történetében. Mint írta, püspöktársaival együtt azért ellenezte a szabályozást, mert az nem védi megfelelően minden ember méltóságát, különösen azokét, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak.
Bonnici püspök személyes lelkipásztori tapasztalataira is utalt. Papi szolgálata során számos haldoklót kísért, és tanúja volt annak, hogyan gyűlnek össze szeretetben a családok, miként születik kiengesztelődés, megbocsátás és Isten irgalmába vetett bizalom az élet utolsó időszakában.
„Ezek a tapasztalatok arra emlékeztetnek bennünket, hogy senkinek sem szabad egyedül szembenéznie a halállal” – fogalmazott.
Jézus nem maradt távol a gyászolóktól
A püspök Márta, Mária és Lázár történetéből indult ki. Amikor Lázár meghalt, Jézus nem kerülte el a gyászoló családot, hanem belépett fájdalmukba, meghallgatta őket, együtt sírt velük, és reményt adott nekik.
Bonnici szerint ez mutatja meg az igazi keresztény együttérzés természetét. Az együttérzés nem pusztán érzelmi részvét, hanem szeretetteljes, imádságos és hűséges jelenlét a szenvedő ember mellett.
A püspök hangsúlyozta: az orvosi segítséggel történő öngyilkosságot gyakran az irgalom vagy az együttérzés cselekedeteként mutatják be, a valódi együttérzés azonban nem hagyja magára a beteget, és nem sietteti halálát.
Az igazi irgalom a családtagok, ápolók, orvosok, hospice-munkatársak és lelkipásztorok mindennapi szolgálatában mutatkozik meg. A korszerű palliatív ellátás enyhítheti a testi fájdalmat, miközben a beteg lelki, érzelmi és kapcsolati szükségleteiről is gondoskodik.
Nem kell mindenáron meghosszabbítani az életet
A levél arra is kitér, hogy a katolikus tanítás nem követeli meg a földi élet mindenáron történő meghosszabbítását. Az aránytalanul megterhelő, rendkívüli vagy eredménytelen kezelések visszautasítása nem azonos az öngyilkossággal vagy az eutanáziával.
A püspök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ember méltóságát nem egészségi állapota, önállósága, teljesítménye vagy képességei határozzák meg. Minden ember Isten képmására teremtetett, ezért szeretetet, védelmet és gondoskodást érdemel életének természetes végéig.
„Az Egyház továbbra is azt tanítja, hogy az orvosi közreműködéssel végrehajtott öngyilkosság és az eutanázia súlyosan ellentétes az emberi személy méltóságával és Isten szeretetteljes tervével” – áll a levélben.
A félelem és a harag helyett nagyobb szeretet
Bonnici püspök arra kérte a híveket, hogy ne félelemmel vagy haraggal válaszoljanak a törvényre, hanem még nagyobb szeretettel forduljanak a szenvedők felé.
Arra buzdította a plébániákat, hogy váljanak olyan közösségekké, ahol senki sem érzi magát elhagyatottnak, elfeledettnek vagy magányosnak. Kérte a betegekkel való személyes törődést, gondozóik támogatását, valamint a hospice- és palliatív ellátás megerősítését.
A levél végén a püspök imára hívott New York államért, hogy az elforduljon attól, amit Szent II. János Pál pápa „a halál kultúrájának” nevezett, és az élet kultúráját válassza.
„Erősítsen meg bennünket az Úr, hogy minden emberi életet a fogantatástól a természetes halálig megbecsüljünk” – zárta üzenetét John S. Bonnici rochesteri püspök.
fotó: illusztráció/AI