A tömegeknek közvetített kivégzés vajon lépés-e az USA fasizálódásához?

Paul Coakley, a püspökök vezetője a „halál kultúrájának barbár hirdetéseként” értékelte a javaslatot. Ez nem más agyában született, mint Peter Hegsethéében, a felelős tárca miniszterének. Annak ellenére, hogy az Egyház elismeri a halálos büntetés jogosultságát (kivéve a jelenlegi egyházfőt), érdemes megfontolni, hogy érdemes-e a gonoszt, gonoszul büntetni? Vajon egy több százmilliós nézőközönség előtt közvetített kivégzés nem okoz-e majd nagyobb repedéseket az amerikai társadalom amúgy is töredező egységében? Hasonló igazságszolgáltatás már csak olyan országokban él, mint például Irán és Szaúd-Arábia. Az utolsó nyilvános kivégzésre, melyet a kormány jóváhagyásával történt, 1936-ban került sor.

Krisanne Vaillancourt Murphy, a Katolikus Mozgósító Hálózat (Catholic Mobilizing Network) vezetője a következőket mondta a trumpi lázálom kritikájaként:

Hirdetés
Katolikus.sk webshop

Az emberi jogokért harcoló egyesület kifejezetten a halálbüntetés eltörléséért jött létre.

A Katolikus Egyház élén Ferenc pápa 2018 során jelentette ki, hogy a halálos ítélet nem összeegyeztethető a keresztény tanítással. Utódja szerint, aki harcol az abortusz ellen, de híve ennek, nem lehet az élet védelmezője. (Az Egyház tanítása azonban ebben az esetben a megelőző évezredek során mást mondott. A lelkiismeret és bűn irányából megközelítve az összehasonlítás abban sántít, hogy míg a gyilkos a legsúlyosabb vétkek egyikét követi el, melyért hasonló arányú megérdemelt büntetést kap, addig a magzat még az önálló életre sem képes – így teljességgel ártalmatlan és érdemes az élet teljességére.)

Shane Claiborne, a Red Letter Christians nevű protestáns közösség vezetője úgy vélte, a terv végrehajtásával a lincselések korát támasztja fel az amerikai társadalom. Különösen nehezményezi, hogy Peter Hegseth magát büszkén vallja kereszténynek, egy olyan gyülekezetben, melynek vezetője, Doug Wilson keresztény nacionalistának tartja magát. Jonah Dov Pesner rabbi, a reform judaista mozgalom egyik elöljárója arról biztosította a gyilkos áldozatait, hogy imádkozni fog értük, ám a kivégzés bejelentett módját foltnak tartja a társadalom lelkén. Hasonló véleménynek adott hangot Walter Kim, az Amerikai Evangéliumiak Társaságának (National Association of Evangelicals) elnöke, valamint az episzkopálisok püspöke, Sean Rowe is. Trump alelnöke, JD Vance, aki a Katolikus Egyházhoz megtérőként csatlakozott, ugyan nem száll szembe egyértelműen munkatársával, inkább a tettes gonoszságát hangsúlyozta. Ugyanakkor kijelentette: amennyiben valóban közvetítésre kerülne a sor, ő biztosan nem nézné meg.

Az amerikaiak többsége (kb. 61%) elfogadja a halálbüntetést és annak megtartása mellett érvel. A keresztények között a legnagyobb népszerűségnek a fehér protestánsok körében örvend, míg a fekete protestánsok ellenzik a legjobban. A baptista csoportok, melyek Trump híveinek sorait erősítik, a halálbüntetést bibliai parancsként értelmezik, és Isten parancsaként fogadják el.

Bármilyen is legyen a keresztények tanítása a legnagyobb hivatalos megtorlás kérdésében, egyértelmű, hogy az élet védelméért a végsőkig harcolni kell. Sajnos a jelenség, amit tapasztalunk, annak a folyamatnak a tünete, mely a fasiszta diktatúra kialakulásához vezet. Megtörténik a bűn, a polgárok pedig jogosan kiáltanak méltó büntetésért. A hatalom azonban tovább is lép: nem csupán a gonosztevő életét veszi el, hanem cinkossá is teszi az embereket – mondhatni „szoktatja” őket a kivégzésekben való részvételhez. Annak ellenére, hogy ebben az esetben talán jogosnak mondható a cselekedet, a későbbi esetekben az élet elvétele már jóval nagyobb mértékben válik közösségi szórakozássá, összekovácsoló hagyománnyá, mintsem igazságszolgáltatássá! Bűnné pedig az válik, amit a regnáló hatalom éppen annak kiált ki…