A kommunista diktatúra idején nemcsak a deportált családoknak kellett embertelen körülmények között helytállniuk, hanem azoknak a papoknak is, akik a Bărăgan pusztaságába száműzött emberek lelki támaszai maradtak. Róluk emlékezik meg a Magyar Kurír, felidézve hitük, kitartásuk és szolgálatuk példáját.
Az 1951-ben kezdődött deportálások során több tízezer embert telepítettek ki a román–jugoszláv határ menti településekről a Bărăgan-síkságra. A családoknak a semmiből kellett új életet kezdeniük, miközben a vallásgyakorlás lehetőségei is erősen korlátozottak voltak.
Ebben a kilátástalan helyzetben különösen nagy jelentősége volt azoknak a lelkipásztoroknak, akik a száműzöttek között maradtak. A papok titokban mutattak be szentmiséket, kiszolgáltatták a szentségeket, vigaszt nyújtottak a szenvedőknek, és segítettek megőrizni a közösségek lelki erejét. Szolgálatuk sokak számára jelentett reményt egy olyan időszakban, amikor a vallásos életet a hatalom igyekezett ellehetetleníteni.
A visszaemlékezések szerint a hívők gyakran életük kockáztatásával vettek részt az illegálisan megtartott liturgiákon. A közös imádság és a papok jelenléte erőt adott a deportáltaknak ahhoz, hogy a nélkülözések és a megpróbáltatások közepette is megőrizzék hitüket.
A Bărăganba deportáltak története ma is arra emlékeztet, hogy a keresztény remény a legnehezebb időkben is képes megtartani az embert. Az ott szolgáló lelkipásztorok példája a hűség, az áldozatvállalás és a Krisztus iránti rendíthetetlen bizalom maradandó tanúsága.
fotó: a Temesvári Római Katolikus Püspökség levéltárának gyűjteménye