Dóczé Sándor Efraim a Szlovákiai Baptista Egyház lelkipásztora Komáromszentpéteren. Lelkipásztori szolgálatára 2025. november 9-én avatták fel, azóta pedig a komáromszentpéteri baptista gyülekezetet vezeti. Életútjának különleges vonása, hogy ebben a gyülekezetben nőtt fel, és ma is itt él családjával, feleségével és gyermekükkel. A lelkipásztori szolgálatban édesapját, Dóczé Bálintot követte, aki negyed évszázadon át, 25 éven keresztül szolgálta hűséggel a komáromszentpéteri baptista közösséget.
Mi volt a legnagyobb hatással Önre, ami miatt ezt az utat választotta?
Én egy olyan családban nőttem fel, ahol természetes volt a szolgálat. Szüleim – édesapám és édesanyám – rendszeresen együtt jártak a gyülekezetbe, és minket, három testvért is mindig magukkal vittek. Együtt látogattunk időseket, jártunk kórházakba is, így már gyermekkoromban megtapasztaltam, mit jelent az emberek felé szolgálni, segíteni, és mit jelent az evangéliumot hirdetni.
Ennek köszönhetően számomra ez a lelkület egészen természetessé vált. Már kisgyermekként is meghatározó része volt az életünknek. Vasárnap délutánonként az egyik kedvenc játékunk az volt, hogy „istentiszteletesdit” játszottunk. Érdekes módon ilyenkor a bátyám mindig a prédikátor szerepét vállalta, én pedig a kántorét.
Mondhatni tehát, hogy a szolgálathoz kötődő dolgokat ”otthon tanulta”, de mi az ami mégis megszólította?
Először a lelkészi szolgálat gondolata a gimnáziumi éveim alatt fogalmazódott meg bennem. A komáromi Selye János Gimnáziumba jártam, ahol sokféle terület érdekelt, ám a tanulmányaim második felében egyre inkább a humán tudományok felé fordult a figyelmem. Ezek a témák fokozatosan egyre közelebb kerültek hozzám, és ekkor kezdtem komolyabban elgondolkodni azon, hogy az egyházi szolgálat lehet az én hivatásom.
Ugyanakkor úgy nőttem fel, hogy tudtam: mi, baptisták, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy aki lelki szolgálatba áll, annak valódi elhívása legyen. Én ezt akkoriban még nem éreztem egyértelműen magamban.
Volt bennem egy személyes meggyőződés is: ha valaki édesapám nyomdokaiba lépne lelkipásztorként, akkor az biztosan a bátyám lenne. Ő karizmatikusabb személyiség volt, ezért számomra magától értetődőnek tűnt, hogy inkább őt hívja majd erre a szolgálatra Isten.
Ezekkel a gondolatokkal végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakára jelentkeztem. Ez volt az a terület, amely akkoriban igazán érdekelt, és amelyet szívesen tanultam volna. Ugyanakkor még nem láttam tisztán, hogy miről szóljon az életem, vagy mi az a hivatás, amelyet hosszú távon, akár egy egész életen át örömmel és elkötelezetten tudnék végezni.
Talán ezzel nem vagyok egyedül, hiszen sok fiatal átéli ezt az időszakot, amikor még keresi az útját és a hivatását. Én is ezért iratkoztam be az egyetemre, egy olyan szakra, amelyről úgy gondoltam, hogy valóban érdekel.
Az ELTE-n töltött egy év azonban meghatározó időszaknak bizonyult. Ezalatt az év alatt fokozatosan formálódott bennem az a belső bizonyosság és elhívás, amely végül a lelkészi szolgálat felé vezetett.
Ebben az időszakban kezdtem egyre aktívabban bekapcsolódni a szolgálatba. Elsősorban a fiatalok felé szolgáltam, a gyülekezeten belül és azon kívül egyaránt. A gyülekezetünkben természetes, hogy a fiatalok is lehetőséget kapnak különböző szolgálatokra: egy-egy buzdítás elmondására az istentiszteleten, vagy más feladatok vállalására.
Számomra ezek az első szolgálati lehetőségek meghatározóak voltak. Ezeken keresztül kezdett egyre inkább megerősödni bennem az a felismerés, hogy Isten valóban erre a hivatásra készít.
A másik meghatározó élmény az volt, hogy azt láttam: a gyülekezet több oszlopos tagja, akik vezetői feladatokat láttak el vagy különböző szolgálatokat végeztek – miközben civil foglalkozásuk volt –, egymás után elhunyt. Több ilyen férfi testvér is volt a gyülekezetünkben.
Ez mélyen elgondolkodtatott. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi lesz a gyülekezet jövője, hiszen számomra mindig is nagyon fontos közösséget jelentett. Ez az élmény is hozzájárult ahhoz, hogy egyre komolyabban foglalkoztatott a szolgálat és az, hogy nekem milyen szerepem lehet benne.
Volt egy kisebb baráti körünk, fiatal fiúkból álló csoport, akikkel rendszeresen összejártunk beszélgetni és együtt imádkozni. Egyik este is együtt voltunk; már éjfél körül járhatott az idő, amikor imádság közben különösen erőteljesen megszólított egy bibliai ige.
Ézsaiás próféta látomása jutott eszembe, amikor meglátja Isten dicsőségét a templomban, és megszólal az isteni kérdés
„Kit küldjünk el, ki megy el a mi követségünkbe”.
És akkor már tudtam, mi következik. Eszembe jutott Ézsaiás válasza az isteni hívásra:
„Íme, itt vagyok, engem küldj!”
Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy ez az ige személyesen nekem szól, és bennem is megszületett ugyanaz a válasz: én megyek.
Ézsaiás történetében ekkorra már megtörtént a megtisztulás: Isten elvette a bűnét, és alkalmassá tette őt a szolgálatra. Valahogy ez a gondolat mélyen megérintett, és megfogant bennem.
Amikor aznap este a bátyámmal hazafelé tartottunk, neki mondtam el először, hogy úgy érzem, Isten arra hív, hogy neki szolgáljak. Nem csupán abban az értelemben, ahogyan minden hívő ember szolgálhat a gyülekezetben – hiszen mi baptisták hisszük, hogy a laikusoknak is fontos szolgálatuk van –, hanem úgy, hogy az egész életemet ennek a hivatásnak szenteljem.
A bátyám elgondolkodott azon, amit mondtam, majd őszintén megörült neki. Ezt követően a családommal is megosztottam mindazt, ami bennem formálódott. Számunkra ugyanis az elhívásnak fontos része, hogy ez ne csupán egy személyes döntés legyen. Nem elegendő, ha valaki egyedül úgy érzi, hogy szolgálatba szeretne állni, hanem annak a gyülekezeti közösségnek is fel kell ismernie és meg kell erősítenie ezt az elhívást, amelynek ő maga is szerves része. Ez a közösség visszajelzésével és támogatásával is megerősíti, hogy valóban Isten hívásáról van szó.
Amikor mindezt elmondtam a szüleimnek, nagyon örültek neki. Azt mondták, hogy valahol már számítottak erre, sőt talán már korábban is érzékelték bennem ezt az elhívást, mint én magam.Később a gyülekezet elé is odaálltam, hogy megosszam velük mindezt. Bevallom, volt bennem némi félelem, de a fogadtatás minden várakozásomat felülmúlta. A közösség tagjai egyöntetűen bátorítottak, és megerősítettek abban, hogy valóban erre a szolgálatra hív Isten. Úgy látták, hogy ez a hivatás illik hozzám, és örömmel álltak mellém ezen az úton.
Így alakult, hogy végül az ELTE helyett a Baptista Teológiai Akadémián folytattam a tanulmányaimat. A következő ősszel már ott kezdtem meg az első évemet.
Akkoriban még erősen élt bennem az az érzés, hogy ha valaki, akkor éppen én nem vagyok elég felkészült erre a szolgálatra. Úgy gondoltam, nem vagyok elég tehetséges a nyilvános megszólalásban vagy az igehirdetésben.
Nagyon érdekes tapasztalat volt azonban, hogy a teológiai képzés során már az első évtől kezdve bekapcsolódtunk a gyakorlati szolgálatba, vagyis gyülekezetekben szolgáltunk. Ekkor éltem át igazán, hogy Isten fokozatosan alkalmassá tesz arra a feladatra, amelyre elhívott. Ebben természetesen a teológiai tanulmányok is nagy segítséget jelentettek, de legalább ennyire fontos volt az a személyes tapasztalat, hogy Isten napról napra formált és készített erre a hivatásra.
Így formálódott bennem az elhívás tudata. Ebben meghatározó szerepe volt a családom támogatásának és a gyülekezetem megerősítésének is. Mindannyian úgy látták, hogy Isten valóban erre a szolgálatra hívott el, és alkalmassá is tesz rá.
Mindvégig nagyon szoros kapcsolatban maradtam azzal a gyülekezettel, ahol ma is szolgálok. Számomra ez különösen szép és beszédes, mert mindig eszembe jut egy ige, amelyre a beiktatásomon is gondoltam
„Egy proféta sem kedves a maga hazájában”,
mégis úgy látom, hogy sok közösségből hiányoznak azok a szolgálattevők, akik helyben nőttek fel, ismerik a gyülekezetet, személyes kapcsolatban vannak a testvérekkel, és tudják, hogy kihez milyen módon lehet a leginkább szólni.
Én mindig is éreztem magamban ezt a fajta elhívást. Ezért különösen hálás vagyok azért, hogy végül abban a gyülekezetben szolgálhatok, amelyhez kezdettől fogva kötődöm. Számomra ez nemcsak szolgálati hely, hanem otthon is, és hiszem, hogy ez nagy ajándék és egyben felelősség is.
Ha össze kellene foglalni a baptizmus alapjait, nagyon egyszerűen, hogy írná le ezt a vallást?
A baptizmus gyökerei a reformáció koráig vezethetők vissza. Természetesen a kutatók és a történészek eltérően határozzák meg, hogy pontosan honnan számítható a modern baptizmus kezdete, de abban egyetértés van, hogy annak egyik legfontosabb alapja a hitvalló keresztség gyakorlata. Ez a reformáció radikálisabb irányzatában, az anabaptizmusban jelent meg, amely a lutheri és a kálvini reformáció mellett a reformáció úgynevezett harmadik ágát képviselte.
Érdekes módon az anabaptisták hagyománya a Kárpát-medencében is jelen volt. Erre jó példát jelentenek a habánok, akiknek emlékei és kézműves alkotásai mind a mai napig fennmaradtak, és a történelmi emlékezet részét képezik. Az anabaptisták arról voltak ismertek, hogy tudatosan elkülönültek a világtól: saját közösségeikben éltek, ott dolgoztak és szervezték életüket. Ez azonban egy olyan sajátosság, amelyben a modern baptizmus már eltér tőlük.
A hitvalló keresztség gyakorlata ugyanakkor megmaradt, ezért a baptistákat sokáig szintén anabaptistáknak, vagyis „újrakeresztelőknek” nevezték. Maga a „baptista” elnevezés is a görög baptizó szóból ered, amely bemerítést, illetve keresztelést jelent. Mi tudatosan a „bemerítés” kifejezést használjuk, mert úgy látjuk, hogy az Újszövetségben ez volt a bibliai gyakorlat: azokat merítették teljesen a víz alá, akik személyesen megvallották hitüket.
Azért nevezték őket újrakeresztelőknek, mert sokan közülük csecsemőkorukban már részesültek keresztségben, majd felnőttként, saját hitvallásuk alapján ismét megkeresztelkedtek. Ők azonban ezt nem újrakeresztelésnek tekintették, hanem úgy vélték, hogy ez az első valódi, biblikus keresztség, hiszen személyes hitvallás előzi meg.
Bár tehát a hitvalló keresztség összeköti a baptizmust az anabaptizmussal, a modern baptizmus történetileg elsősorban Angliából ered. A kongregacionalista és puritán mozgalomból bontakozott ki, mégpedig azokból a közösségekből, amelyek különösen nagy hangsúlyt helyeztek a hitvalló keresztségre.
Ez a folyamat nagyjából a XVI. század végén, illetve a XVII. század elején kezdődött. Ebből az időszakból származnak az első baptista hitvallások is, amelyek összefoglalták a baptisták tanítását. Később kialakultak a generális és a partikuláris baptisták irányzatai. A legismertebb hitvallás kétségkívül az 1689-es Londoni Baptista Hitvallás, amelyben a partikuláris baptisták megfogalmazták saját hitelveiket, és azt is, hogy miben különböznek például a presbiteriánus Westminsteri Hitvallástól.
Az angliai baptizmusból nőtt ki az észak-amerikai baptista mozgalom is, amely ma is erre az örökségre tekint vissza. A Kárpát-medencébe azonban elsősorban a baptizmus német ága jutott el. Ez Johann Gerhard Onken missziós munkájához kapcsolódik, aki a XIX. században jelentős szerepet játszott a baptista misszió elterjesztésében Közép-Európában.
A magyarországi és a Kárpát-medencei baptizmus fejlődésének fontos állomása volt az 1905-ben elfogadott Ócsai Hitvallás, amely már összefoglalta a magyar baptisták hitelveit, és hozzájárult ahhoz is, hogy a baptista közösség állami szempontból egyre inkább elismert egyházzá váljon.
Ha röviden kellene megfogalmazni, mi különbözteti meg leginkább a baptistákat a történelmi egyházaktól, akkor elsősorban a hitvalló keresztséget említeném. Tanítását tekintve a baptizmus egyértelműen a protestáns reformáció örökségéhez tartozik, és hitvallási szempontból sok tekintetben közelebb áll a református hagyományhoz, mint az evangélikushoz.
Beszéljen nekünk az Önök gyülekezetéről, nagyvonalakban mutassa be ezt a közösséget
A Komáromszentpéteri Baptista Gyülekezet története több mint egy évszázadra nyúlik vissza. A gyülekezet megalakulását 1908-ra teszik, vagyis ekkor jött létre a baptista közösség a településen. Néhány évvel később, 1926-ban épült fel az első imaház, amelynek idén ünnepeljük a századik évfordulóját. Az azóta eltelt évtizedek során az épület több bővítésen és felújításon ment keresztül, így alakult ki a ma is használt gyülekezeti ház.
Amikor édesapám 2000-ben Komáromszentpéterre érkezett lelkipásztornak, egy viszonylag kis létszámú közösséget talált. Szolgálatának egyik fontos célja az volt, hogy a magyar ajkú emberek felé is nyisson a gyülekezet, és erősödjön a baptista misszió a térségben. Ennek a szemléletnek köszönhetően a közösség fokozatosan növekedett és megerősödött.
Ma a gyülekezet már nem csupán a település baptistáit fogja össze, hanem egyfajta térségi közösségként is működik. A testvérek közül sokan a környező falvakból és településekről érkeznek, így a gyülekezet ma is fontos lelki otthont jelent a régió számos hívője számára.
Nem elhanyagolható tény, hogy Szlovákiában az egyetlen magyar baptista gyülekezet a Komáromszentpéteri Baptista Gyülekezet
Igen, ez így van. Emellett működik még a komáromi baptista gyülekezet is, amely kétnyelvű közösség: a szlovák mellett magyar nyelvű istentiszteleteket és szolgálatokat is tartanak. Én is havonta egyszer ott szolgálok igehirdetéssel, így a kapcsolat a két gyülekezet és a testvérek között ma is élő és szoros.
Ugyanakkor önálló, magyar nyelvű baptista gyülekezetként ma már valóban a komáromszentpéteri közösség az egyetlen Szlovákiában.
Térjünk ki egy kicsit a Dunaszerdahelyi Baptista Gyülekezetre
Ennek a missziónak a gyökerei éppen abban a látásban és elhívásban keresendők, amely édesapámban élt: hogy a magyar emberek felé is szolgálni kell, és számukra is elérhetővé kell tenni az evangéliumot. Ebből a vágyból született meg az a gondolat, hogy Dunaszerdahelyen is létrejöjjön egy evangéliumi, baptista közösség.
Így indult el a dunaszerdahelyi misszió a 2000-es évek elején. Pontos évszámot ma már nehéz mondani, de körülbelül 2008-ra tehető az a kezdeti időszak, amikor különböző evangelizációs és bemutatkozó alkalmakat szerveztünk, hogy az emberek megismerhessék a baptista közösséget és annak hitvallását.
Az út során voltak kisebb sikerek és nehezebb időszakok is, de mára eljutottunk oda, hogy kialakult egy elkötelezett közösségi mag. Ennek köszönhetően Dunaszerdahelyen ma már rendszeresen tartunk istentiszteleteket és közösségi alkalmakat minden szombaton.
Hány ember ez körülbelül?
Nagyjából 9-10-en szoktunk összegyűlni.
Milyen a kapcsolat a szlovákiai összegyházzal?
A baptista egyház egyik fontos sajátossága, hogy kongregacionalista felépítésű. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb döntéshozó egység maga a helyi gyülekezet. Nincs püspöki rendszer vagy olyan felső egyházi vezetés, amely kinevezné a lelkipásztorokat vagy közvetlenül irányítaná a gyülekezetek életét.
Természetesen a Baptista Egyháznak is van országos vezetése és elnöke, de az ő feladatuk elsősorban a gyülekezetek képviselete és a közös ügyek koordinálása. A helyi közösségek önállósága ugyanakkor megmarad.
A mi gyülekezetünk is a Szlovákiai Baptista Egyház tagja. Államjogi szempontból szükséges, hogy egyházként működjünk, de a baptisták közül sokan inkább a „szövetség” kifejezést tartják találóbbnak, hiszen valójában önálló gyülekezetek közösségéről, szövetségéről van szó.
Ennek a gyülekezeti önállóságnak fontos következménye az is, hogy a lelkipásztorokat nem felülről rendelik ki egy-egy közösséghez. Minden gyülekezet maga dönt arról, kit szeretne meghívni szolgálatra, és erről a tagság közösen hoz döntést.
Mi tehát a Szlovákiai Baptista Egyházhoz tartozunk, egyfajta kis magyar szigetként. Emellett természetesen nagyon jó és élő kapcsolatot ápolunk a Magyarországi Baptista Egyházzal is, de mivel Szlovákiában szolgálunk, ennek az egyházi szövetségnek vagyunk a tagjai.
A Szlovákiai Baptista Egyház egy viszonylag kis felekezet: országszerte körülbelül 33–35 gyülekezet tartozik hozzá. Ennek megfelelően nagyjából ugyanennyi lelkipásztorral és szolgálattevővel dolgozunk együtt, ami személyes, közvetlen kapcsolatokat és jó együttműködést tesz lehetővé.
Mekkora a Magyarországi Baptista Egyház, hány gyülekezet tartozik abba a szövetségbe?
A magyarországi baptista közösség lényegesen nagyobb, jelenleg körülbelül 200–250 gyülekezetből áll. A tagság pontos számát nehéz meghatározni, mert a baptisták csak azokat tekintik egyháztagnak, akik hitvallást tettek és bemerítkeztek. A gyermekek – még ha baptista családban nőnek is fel – mindaddig nem válnak egyháztaggá, amíg személyes döntésük alapján nem vallják meg hitüket és nem részesülnek a bemerítésben.
Ez a saját családomban is így van. Van egy kisfiam, aki egy népszámlálás során valószínűleg baptistának lenne feltüntetve, hiszen baptista családban nevelkedik, ugyanakkor a gyülekezeti tagsági nyilvántartásban még nem szerepel, mert még nem tett hitvallást és nem merítkezett be.
Ugyanez a gyakorlat Magyarországon és a világ más baptista közösségeiben is. A gyülekezeti tagság és a népszámlálási adatok ezért nem mindig egyeznek. Becslések szerint Magyarországon mintegy 11–12 ezer bemerített baptista egyháztag van, míg a népszámlálásokban ennél valamivel magasabb szám szerepelhet. Ennek oka, hogy sokan baptistának vallják magukat családi kötődésük, korábbi gyülekezeti kapcsolataik vagy intézményi kötődésük miatt, még akkor is, ha nem szerepelnek az aktív tagsági nyilvántartásban.
A régióban, illetve Európában különösen Ukrajnában és Romániában él jelentős baptista közösség. Ennek történelmi okai is vannak. A baptisták fennállásuk során sok helyen üldöztetést szenvedtek, ezért közösségeik gyakran kényszerültek új otthont keresni. A kivándorlás két fontos iránya Észak-Amerika és Kelet-Európa volt. Ennek is köszönhető, hogy ma Oroszországban, Ukrajnában és Romániában is jelentős baptista közösségek működnek, míg az Egyesült Államokban a baptizmus az egyik legnagyobb protestáns felekezetnek számít.
Mi az Ön szerint amit mindenképp tudni kell a baptistáról és eddig még nem beszéltünk róla?
Talán még azt emelném ki, hogy ma már számos olyan újabb felekezet létezik, amely szintén a hitvalló, felnőttkori keresztséget gyakorolja. Ami azonban számunkra, baptisták számára különösen fontos, az a biblikusság, vagyis a Szentíráshoz való ragaszkodás. Nagy hangsúlyt fektetünk a Biblia megismerésére és tanulmányozására már egészen gyermekkortól kezdve.
Természetesen ezen a téren is léteznek szélsőségek. Vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs szükség az egyháztörténet vagy a hitvallások ismeretére, mi azonban ezt nem így látjuk. Meggyőződésünk, hogy ezeknek is fontos szerepük van. Ugyanakkor hisszük, hogy a Biblia a legfőbb tekintély. A reformáció örökségéhez kapcsolódva úgy valljuk, hogy a Szentírás az egyetlen tévedhetetlen tekintély, de nem az egyetlen tekintély. Ezért tisztelettel tekintünk a hitvallásokra és az egyháztörténetre is, miközben minden kérdésben a Bibliát tekintjük a végső mércének.
A baptista közösségek másik fontos jellemzője az igehirdetés kiemelt szerepe, valamint az erős helyi gyülekezeti élet. Fontosnak tartjuk, hogy a hívő élet ne merüljön ki abban, hogy vasárnap elmegyünk az istentiszteletre, majd hazatérünk anélkül, hogy valódi kapcsolatokat építenénk egymással. Arra törekszünk, hogy közösségként valóban ismerjük egymást, figyelemmel kísérjük egymás életét, örömeit és nehézségeit, és ne csupán lelki, hanem emberi értelemben is jelen legyünk egymás számára.
Ezt a gyakorlatban is igyekszünk megélni. Gyülekezetünkben, amikor csak lehetőség nyílik rá, minden vasárnap szeretetvendégségre hívjuk a közösség tagjait az istentisztelet után. Ilyenkor együtt ebédelünk, beszélgetünk, megosztjuk egymással, kivel mi történt az elmúlt időszakban, hogyan éljük meg a mindennapokat, és lehetőség nyílik arra is, hogy a fiatalabb és az idősebb generáció tagjai jobban megismerjék egymást. Számunkra ez is fontos része a gyülekezeti életnek és a közösség megélésének.
Milyen a kapcsolat a többi keresztény vallással a környéken?
Ez valóban jó kérdés, mert a baptistákat sokszor éri az a vád, hogy szekta lennének. Én azonban úgy látom, hogy éppen a történelmünk mutatja ennek az ellenkezőjét. A baptizmus történelmi protestáns felekezet, ezért sem zárkózunk el a többi keresztény egyházzal való kapcsolattól. Ellenkezőleg: amennyire csak lehetséges, igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más felekezetekkel.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatokat, legyen szó a helyi plébánosról, a református lelkipásztorról vagy a településen élő katolikus és református testvérekről. Szívesen találkozunk velük, beszélgetünk, együtt imádkozunk, és igyekszünk jobban megismerni egymást.
Meggyőződésem, hogy keresztényként elsősorban annak kell összekötnie bennünket, ami közös bennünk. Közös alapunk a Szentháromságba vetett hit, Jézus Krisztus evangéliuma és a Szentírás tisztelete. Természetesen vannak különbségek a kegyességünkben, az egyházi gyakorlatban vagy egyes teológiai kérdések megítélésében, és ezekről lehet is nyíltan, őszintén beszélgetni. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a hitünk legfontosabb alapjai közösek, és erre a közös alapra érdemes építenünk kapcsolatainkat.
fotók: Dóczé Sándor Efraim archívuma