A keresztnév több egyszerű megszólításnál. Egy ember egész története, jelenléte, emléke és kapcsolata sűrűsödhet bele. Vannak nevek, amelyek hallatán öröm ébred bennünk, másokhoz fájdalom, hála vagy szeretet kötődik. A név személyessé tesz: valakit nem egyszerűen ismerünk, hanem megszólítunk.
Szeptember 12-én az Egyház Szűz Mária szent nevét ünnepli. Nem pusztán egy név különlegességéről van szó, hanem arról a személyről, akit ez a név jelöl: arról az asszonyról, aki kész volt igent mondani Isten hívására, és akinek egész élete Krisztusra mutatott.
Mária neve ezért a keresztény hagyományban a bizalom, az oltalom és a közelség neve lett. Nem önmagára irányítja a figyelmet. Ahogyan életében, úgy nevének tiszteletében is Krisztus felé vezet. Mária nagysága nem önmagából fakad, hanem abból, hogy Istennek adta magát, és engedte, hogy az ő akarata valósuljon meg benne.
Talán ezért is olyan természetes sok hívő számára, hogy nehéz helyzetben kimondja Mária nevét. Nem varázsszóként, hanem úgy, ahogyan az ember valakihez fordul, akiben bízik. Egy név néha többet hordoz, mint hosszú mondatok együtt: segítségkérést, reményt, ragaszkodást jelent.
Szűz Mária szent nevének ünnepe arra is emlékeztet, hogy Isten nem névtelen tömegként tekint ránk. Ismer bennünket, megszólít, és személyes kapcsolatba hív. A keresztény hit mindig személyes: Isten nevén szólítja az embert, az ember pedig néven szólítja azokat, akiket szeret.
Mária neve pedig akkor kapja meg igazi értelmét, ha kimondva is ahhoz vezet, aki egész életének középpontja volt: Jézus Krisztushoz.
fotó: közösségi média