Nagy várakozás után megjelent XIV. Leó pápa első enciklikája, mely civilizációs fordulópontunk hajnalán látott napvilágot a mesterséges intelligenciáról. Ebben alapvetően ahhoz a gondolathoz ragaszkodik, melyhez az Egyház a technológiai újdonságokhoz általában: az eszközök morálisan semlegesek, azok felhasználásának szándéka, módja és célja változtatja azokat jóvá vagy gonosszá. A mesterséges intelligenciával kapcsolatban is ezen az állásponton van, hiszen – ne legyünk gyermetegen derűlátók – már most jelei vannak az önmagukat fejleszteni képes programok által keltett igazságtalanságok csíráinak. Ugyanakkor az Egyházon belül is vannak olyanok, akik árnyalni kívánják az adott kérdést, méghozzá a jezsuita Pierre Teilhard de Chardin filozófiájának alapján.
Ilia Delio ferences nővér, teológus egyetemi előadó, a National Catholic Register oldalán megjelent eszmefuttatásának tolmácsolása előtt azonban néhány szerkesztői megjegyzést kell tennünk. Elsősorban arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy bár de Chardin gondolatai a II. Vatikáni Zsinatot követően egyre elfogadottabbá válnak, a maga korában – a 20. század elején, első felében (1955-ben halt meg) – kifejezetten tiltották írásait.
Még XXIII. János pápa is figyelmeztette rajongóit a halálát követő évtizedben: bár elvei népszerűek, könyveiben hemzsegnek a katolikus tanítással ellentétes elemek. De Chardin geológus és paleontológus volt. Többen azzal vádolták, hogy a darwinizmus fejlődéselméletét az Egyházra, sőt Istenre is kiterjeszti. Az evolúció célja az emberiség eljutása Krisztusban az úgynevezett „Omega pontig”, mely a végső beteljesedés.
Mások azért is elítélik, mert vonzalmat érzett a marxizmus iránt, valamint köze volt a „piltdowni ember” maradványainak feltárásához, melyről kiderült, hogy egy alaposan kitervelt csalás, a „hiányzó láncszem” fellelésével kapcsolatban. A francia jezsuita a modernizmus egyik legjellemzőbb képviselője, melyről X. Szent Piusz kijelentette: minden eretnekség szintézise!
Delio nem utasítja el a „Magnifica Humanitas” pápai megnyilvánulásban megalapozottakat, ugyanakkor finomítani szeretné a mesterséges intelligencia megközelítését. Leó az embert olyan lénynek látja, melynek méltóságát és Istentől eredő lényegét veszélyezteti a gondolkodásra képes gépezet. A transzhumanizmus ideájával ellentétben az istenképiség megőrzésében látja a szeretet gyakorlásának lehetőségét, míg az ember és a gép összeolvadását sürgető mozgalom gyengeséget lát benne. Ugyanakkor de Chardin alapján azt állítja, hogy az evolúció nem egy „mellékszál” az emberi fejlődésben, hanem maga a „történet”.
Az emberi személy nem egy meghatározott, állandó esszencia, melyet a változások ellenében kell megőrizni, hanem maga a változásnak vezető ereje. A hálózathoz való csatlakozás kiterjeszti kapcsolatrendszerét, egyre nagyobbá, bonyolultabbá válik. Teilhard de Chardin használja a „nooszféra” kifejezést, mely az emberi tudásanyag egészét jelenti – egy különálló szférát, melybe fajunk minden tapasztalata és ismerete letelepedik és egységet alkot.
Tanítása alapján inkább „ultrahumanizmusról” beszélünk, melyben a közös tudattá válás nem a menekülés eszköze, hanem az öntudat egy újabb, magasabb szintű állapotának szükségszerű állomása. Ebben folytatódik Krisztus születésének folyamata, hiszen a jezsuita szerint a kegyelem nem kerüli meg a fejlődést, hanem azt állandóan átjárja, mégpedig belülről. Ahogyan Isten sem kívülről működik az emberen, mint az anyag külső lélekkel való feltöltője, hanem mindig is jelen volt benne potenciálként. A fiatalok azért keresnek társat, szeretetet a mesterséges intelligenciától, mert megtanulták, hogy Istent kívül kell keresniük.
Ezzel szemben a keresztények feladata az volna, hogy feltárják a hálózatban, a nooszférában rejlő isteni szikrát. A jövő küldetése tehát nem az, hogy védekezzünk a hálózatba gyűjtött közösségi lét ellen, hanem hogy megtöltsük azt szeretettel. A szeretetteljes ultrahumanizmus ellentéte Delio szerint a személytelen tömeg uralma.
A kereszténység feladata a jövőben tehát adott: nem őrizkednie kell a közös öntudat elől, hanem belevetnie magát. Krisztus nem kész, nem egy kívülről hozzáadott, változatlan érték védelmezője. Ő az Omega pont, melyben az ember eléri végső határait, maradéktalanul kiteljesíti minden lehetőségét.
Elgondolkodtató, zavarba ejtő gondolatok… Vajon kinek van igaza? XIV. Leónak vagy Pierre Teilhard de Chardinnak?
fotó: Magnific AI