Természetesen ilyen boldogmondás nincs az evangéliumban. De ha volna a közösségi médiának saját hegyi beszéde, alighanem előkelő helyet foglalna el benne. Korunk egyik különös jelensége ugyanis, hogy egyre kevésbé szükséges ismerni valamit ahhoz, hogy határozott véleményünk legyen róla. Nem kell ott lenni, nem kell hallani a másikat, nem kell ismerni az előzményeket, nem kell elolvasni az eredeti szöveget. Elég egy fénykép, egy kiragadott mondat, egy félmondatos beszámoló – olykor még ennyi sem. És máris megszületik az ítélet.
Jézus egészen mást mondott Tamásnak:
„Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.” (Jn 20,29)
A hit azonban nem azonos a tájékozatlansággal, és végképp nem azonos azzal, hogy ismeretek nélkül beszélünk másokról. A keresztény hit bizalom Istenben. Az emberi ítélkezés viszont gyakran éppen a bizalom hiányából születik: nem kérdezünk, nem ellenőrzünk, nem akarjuk meghallani a másik felet, mert már előre tudni véljük az igazságot.
Régebben azt mondták:
„Nem tudom, mert nem voltam ott.”
Ma mintha egyre gyakrabban éppen az ellenkezője működne: nem voltam ott, tehát pontosan tudom, mi történt. Nem beszéltem vele, tehát tudom, mit gondol. Nem ismerem a körülményeket, tehát tudom, mi volt a szándéka. Nem olvastam, amit írt, de valaki elmondta, mit kell gondolnom róla. És természetesen tovább is adom.
A közösségi média különösen kedvez ennek. Ott ugyanis nem feltétlenül annak van nagyobb súlya, aki többet tud, hanem annak, aki gyorsabban, hangosabban és magabiztosabban fogalmaz. A kétely kevésbé látványos. A mondat, hogy „ennek előbb utánanézek”, ritkán arat nagy sikert. A határozott ítélet viszont igen. Így lassan erénnyé válik valami, amit régebben egyszerűen meggondolatlanságnak neveztünk.
Pedig az emberi tisztességhez hozzátartozna egy nagyon egyszerű mondat: „Nem tudom.” Nem szégyen nem tudni. Nem szégyen azt mondani: nem voltam jelen; csak az egyik fél történetét hallottam; nem ismerem eléggé az ügyet ahhoz, hogy véleményt mondjak. Sőt, talán éppen ehhez kell ma különös bátorság.
A keresztény embernek pedig még ennél is tovább kellene mennie. Nemcsak azért kell óvatosnak lennünk a szavainkkal, mert esetleg tévedhetünk, hanem azért is, mert a másik ember becsülete nem játék. Egy könnyelmű mondat, egy továbbadott pletyka, egy sejtetés vagy egy rosszindulatúan feltett „ártatlan kérdés” olykor többet rombolhat, mint gondolnánk. És attól, hogy százan továbbadják, a valótlanság még nem válik igazsággá.
Talán ezért lenne szükség egy másik, nem evangéliumi, de nagyon is keresztény mondatra:
Boldogok, akik nem láttak – és ezért előbb kérdeznek.
Boldogok, akik nem tudnak mindent – és ezt be is merik vallani.
Boldogok, akik hallottak valamit – de nem adják tovább addig, amíg nem tudják, igaz-e.
Mert nem kötelességünk mindenről véleményt mondani.
Néha a legbecsületesebb hozzászólás az, amelyet végül nem írunk meg.
fotó: AI