A kenyérszaporítás után Jézus imádkozni vonult vissza, tanítványai pedig a háborgó tavon küszködtek az ellenszéllel. Jézus a vízen járva közeledett hozzájuk, és bátorította őket:
„Ne féljetek!”
Ne féljetek! Ez nem egyszerű vigasztalás, hanem a hit egyik legfontosabb üzenete. Jézus nem azt ígéri, hogy nem lesznek viharok, hanem azt, hogy a viharban sem maradunk egyedül. Aki vele jár, annak az életében nem a félelemé, hanem a bizalomé a főszerep.
Péter, hittől vezetve, elindult Jézus felé, de amikor “csak” a viharra figyelt, süllyedni kezdett. Jézus azonban kinyújtotta kezét és megmentette. A történet arra tanít, hogy amíg Krisztusra tekintünk, képesek vagyunk túllépni félelmeinken, de ha csak a hullámokat látjuk, elbizonytalanodunk.
Hasonló gondolatot találunk az ókori görög filozófus, Szókratész életében is. Amikor halálra ítélték, tanítványai arra biztatták, hogy meneküljön el. Ő azonban nem a félelemre, nem a veszélyre tekintett, hanem arra kereste a választ: mi az igaz és mi a helyes. Meggyőződése szerint az ember nem a körülmények rabja. Így annak kell engedelmeskednie, amit igaznak ismer fel. Ez a belső szilárdság tette képessé arra, hogy a legnagyobb megpróbáltatásban is hű maradjon önmagához.
A keresztény ember számára azonban az igazság nem pusztán egy eszme, hanem maga Krisztus, aki azt mondja:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Ezért amikor életünk viharai között meginog a hitünk, nem csupán egy elvet kell szem előtt tartanunk, hanem egy Személyre kell tekintenünk. Amíg Krisztusra nézünk, van erőnk járni a hullámokon is. Ha pedig mégis süllyedni kezdenénk, ő ma is kész kinyújtani felénk a kezét, ahogyan egykor Pétert is megmentette.
Testvéreim!
Isten jelenléte erősebb minden félelemnél.
Áldott, félelem nélküli, örömteli napokat kívánok mindenkinek. Legyen velünk az Úr!
fotó: illusztráció/AI