A DEON.pl pénteki beszámolója szerint új részletek derültek ki arról, hogyan jutott el a 31 éves férfi a jarosławi bencés nővérek apátságához a szeptember 24-i késes támadás előtt. A hatóságok továbbra is vizsgálják, mi indította a támadásra.
A lengyel sajtó értesülései szerint a férfi csütörtök hajnalban Németország felől érkezett a korczowai határátkelőhöz, mert Ukrajnába akart utazni. Autójával azonban nem folytathatta útját: a beszámolók szerint nem rendelkezett érvényes gépjármű-biztosítással. A járművet Jarosławba szállították, ő pedig a trélerrel jutott el a városba.
Egyelőre nem tudni, miért ment ezután az apátsághoz. A kolostor területén működik egy, az ukrajnai menekülteket is segítő központ. A DEON.pl által ismertetett szemtanúi beszámolók szerint a férfi a kórházban az ottani ételről és kávéról beszélt, de nincs megerősített adat arról, hogy korábban járt volna a központban. Az sem ismert, hogy a támadás összefüggött-e azzal, hogy felkereste a kolostort.
A támadás az apátság területén, a szentmise kezdete előtt történt. A hírportál szerint a férfi előbb a templom közelében működő kávézóban került összetűzésbe az ott tartózkodókkal, majd a templomba ment. Öt embert sebesített meg. Stanisław Zbojnowicz atya a kórházban meghalt; Marek atya állapota a péntek kora délutáni beszámoló szerint továbbra is életveszélyes. A harmadik megsebesült pap már hazatérhetett, két további sérültet kórházban ápolnak.
A gyanúsítottat a helyszínen elfogták. Az ügyészség előkészítette az emberöléssel, emberölési kísérlettel és súlyos testi sértés okozásával kapcsolatos vádakat, de ezeket egészségi állapota miatt még nem ismertették vele. Meghallgatására akkor kerülhet sor, ha az orvosok ezt lehetővé teszik.
A nyomozók a támadás indítékát és körülményeit vizsgálják. A hatóságok nem erősítették meg azt a korábban megjelent állítást, hogy a férfi ukrán katona lett volna.
fotó: közösségi média