Egy francia lelkipásztor személyes írása arra figyelmeztet: a papok mellett álló közösség nem csupán feladatokat ad, hanem figyelmet és barátságot is kínál.
Bernard Card, a dijoni Sainte-Chantal plébánia 73 éves plébánosa október 5-én öngyilkosság következtében meghalt. A tragédia után Xavier Cormary, a dél-franciaországi Tarn vidékén szolgáló katolikus pap személyes hangú véleménycikket jelentetett meg a Famille Chrétienne hasábjain. Írásában a papok sokszor észrevétlenül maradó nehézségeiről és a keresztény közösségek felelősségéről beszél.
Cormaryt különösen bántják a haláleset nyomán megjelent elhamarkodott ítéletek és találgatások. Egy ember tragédiáját nem lehet néhány internetes hozzászólással megmagyarázni. A szerző együttérzőbb, tapintatosabb megszólalást sürget, majd saját mindennapjain keresztül mutatja meg, milyen terheket hordozhat egy lelkipásztor.
Több mint húsz éve pap. Vannak barátai, szerető családja, figyelmes püspöke és munkatársai. Mégis gyakran érzi magát egyedül. Beszámolója szerint ennek legfájdalmasabb része a szolgálatát körülvevő közöny: amikor a keresztelő vagy az esküvő puszta hagyomány marad, a vasárnapi találkozás pedig nem folytatódik személyes kapcsolatban. Amikor ugyanaz a néhány ember vállal minden feladatot, és a közösségi kezdeményezések rendre érdektelenségbe ütköznek.
Írásának egyik központi gondolata a tehetetlenség érzése. A pap szeretné továbbadni azt, amire az életét feltette: Krisztus örömhírét. Mélyen megviselheti, ha nem talál utat azokhoz, akikért dolgozik. Cormary ezzel saját lelkipásztori tapasztalatáról vall; az elhunyt pap személyes indítékaira nem adhat magyarázatot.
A szerző óv az egyszerű megoldási javaslatoktól is. Saját magányát nem pusztán a feleség és a gyermekek hiányával magyarázza, és nem gondolja, hogy a házasság önmagában minden papi nehézséget rendezne. Elsősorban emberi kapcsolatokra, kölcsönös bizalomra és megélt testvériségre hívja fel a figyelmet.
Javaslatai hétköznapiak. Egy meghívás egyszerű vacsorára. Néhány perc beszélgetés, amelynek nincs ügyintézési célja. Érdeklődés a pap hivatása, örömei és gondjai iránt. Őszinte, jóindulatú visszajelzés arról, mi segíti a hívek lelki életét, és min volna érdemes változtatni.
Cormary szerint a bátorítás is akkor jelent igazán sokat, ha konkrét tapasztalat áll mögötte. A lelkipásztornak erőt adhat, ha megtudja: szolgálata révén valaki közelebb került Krisztushoz, újra imádkozni kezdett, vagy az evangélium hatására másként fordul embertársaihoz.
A francia pap írása arra emlékeztet: a közösség lelkipásztora maga is a közösséghez tartozik. Neki is szüksége van meghallgatásra, barátságra és szeretetre. Az egymás iránti figyelemnek a mindennapokban kell helyet kapnia.
forrás: Xavier Cormary: „Un prêtre se suicide, et que font les chrétiens ?”, Famille Chrétienne. Cikkismertetés.