Hírt adtunk egy pap öngyilkosságáról. Egy ember tragédiájáról. Egy közösség gyászáról. És máris megérkeztek azok, akik mindent tudnak: nem volt eléggé vallásos. Nem volt igazi hite. Ha igazán hitt volna, nem tette volna meg.
Különös, hogy éppen a magukat olyannyira szentnek tartó emberek mondanak ilyen könnyen ítéletet. Akik olyan biztosak saját hitük tisztaságában, olyan gondosan számon tartják mások tévedéseit, most egy halott fölé hajolva is csak a hibát keresik. Mintha vallásosságuk feljogosítaná őket arra, hogy kimondják: ez az ember a hitéből is elégtelenre vizsgázott.
A dijoni papot, aki öngyilkosságot követett el, minden bizonnyal nem ismerték. Nem beszéltek vele. Nem hallgatták meg. Nem tudják, milyen terheket hordozott, milyen küzdelmeket vívott, hányszor próbált talpon maradni. De mindez nem zavarja őket. Néhány sor elég volt ahhoz, hogy megmérjék a hitét, és könnyűnek találják.
Milyen kényelmes szentség ez. A saját bizonyítványukat maguk állítják ki, a másokét pedig kedvük szerint érvénytelenítik.
És milyen árulkodó, ha valaki egy tragédia hírére elsősorban azt érzi szükségesnek, hogy saját vallásos fölényét bizonyítsa. Meghalt egy ember, ő pedig siet közölni: az én hitem erősebb. Én jobb katolikus vagyok. Én ilyet nem tennék.
Egy másik ember összeomlása lesz saját kiválóságának háttere. Pedig egy halálhírből nem lehet megismerni egy életet. Nem tudjuk, mi vezetett a tragédiához. Nem látunk bele a másik ember utolsó óráiba. Aki mégis biztos ítéletet mond a hitéről, olyan tudást tulajdonít magának, amellyel nem rendelkezik. A saját véleményét öltözteti isteni tekintélybe.
A farizeus imájának is ez volt a veszedelme: hálát adott azért, hogy különb másoknál. Vallásos szavakat mondott, közben önmagában gyönyörködött. Úgy állt Isten elé, hogy már előre kiosztotta a helyeket: önmagának a előkelőbbet, a másiknak a kevésbé jót.
Ma ehhez olykor egy hozzászólás is elegendő. Az ilyen ítélkezésnek pedig élő áldozatai is lehetnek. Olvassa valaki, aki maga is kétségbeeséssel küzd. Aki fél beszélni arról, hogy nem bírja tovább. És most azt tanulja meg: ha megmutatja a sebeit, talán a hitét is kétségbe vonják. Ha segítséget kér, a magukat erősnek és szentnek tartók még őt is megszégyeníthetik.
Vajon miféle vallásosság az, amely mellett a szenvedő embernek rejtegetnie kell a szenvedését?
Egy pap meghalt. A közössége gyászol. Imádkozhatunk érte, együtt érezhetünk azokkal, akik szerették, és jobban figyelhetünk azokra, akik még közöttünk vannak.
Az önjelölt szentek közben már kimondták az ítéletet. Talán egyszer saját irgalmatlanságukat is olyan szigorúan megvizsgálják, mint egy ismeretlen halott hitét.
fotó: AI/illusztráció