Ferenc pápa „Amoris Laetitia” kezdetű enciklikája tíz évvel ezelőtt látott napvilágot. Azóta is a Vatikánban egyre nagyobb aggodalommal szemlélik a szentségi házasság állapotát világszerte. A férj-feleség kapcsolat általánosságban is lazul, erejét veszíti, idejétmúltnak tűnik sokak számára. Még az egyébként hagyományosan katolikus országokban is, mint a Fülöp-szigetek vagy Lengyelország. Erre a következtetésre jutottak a világ püspökkari értekezleteinek vezetői is, akiknek képviselői október 14-én folytattak eszmecserét a válság ügyében.
Míg a „vadházasság” – vagyis élettársi viszony –, a válás, az egyre kevesebb frigy és a fogyatkozó gyermekáldás korábban a Nyugat betegségének tűnt, ma már nyomokban felbukkan Afrikában és Ázsiában is. Filipe Neri Ferrao bíboros, az indiai Goából így nyilatkozott: Míg Ázsiában továbbra is a család a társadalom alapja, mégis jelentős változások tanúi vagyunk. Egyre többen választják a hivatalos formák nélküli együttélést, a nemi szerepek átértékelődnek, a viszonyokat újraértelmezi a többnyire városi lakosság. Julie Hanlon Rubio, a Santa Clara University teológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszentelt közösségi lét egyre többek számára válik idegenné. E tendencia világosan látszik olyan országokban is, mint az előzőekben említett kettő – de említhetnénk Argentínát és Dél-Afrikát is. Ezzel arányosan kevesebb a szentségi áldás, a keresztelő. Helyenként ugyan még megpróbálnak ellenállni, de a folyamat megállíthatatlanul gyorsul. A házasság már nem a férfi és a nő együttlétének szükségszerű kerete, hanem lehetőség. Akik mégis elkötelezik magukat, igyekeznek azt életük minél későbbi szakaszában megtenni. Ez az életmód a nyugati jólét eredménye, hiszen az emberek anyagi lehetőségei lehetővé teszik a személy egyedüli boldogulását. Más a helyzet azonban Afrika és Ázsia szegényebb országaiban, ahol a modell mégis gyökeret ver. Ezt a mi kultúránk rossz példája okozza, hiszen a szabadság látszatának e formája másutt is vonzónak találtatik – a megfelelő alapok nélkül.
Paul Sullins, a Ruth Institute kutatója szerint a család felbomlása a modernitás tényéből fakad, már az ipari forradalom korától. Ekkor kezdődött a társadalmi intézmények újraértelmezése, azoknak szerepe szerint. Míg korábban a család a szexuális kifejezés, a gazdasági függetlenség, a gyermekvállalás, nevelés, szolidaritás és beilleszkedés tanulásának színhelye volt; most ezek elérését az egyénre ruházza a társadalom.
Szomorú példája ennek Lengyelország. Itt a házasodási kedv 30%-nyit csökkent az utóbbi időkben. 2024 volt a legrosszabb év a 19. század kezdete óta. A szaporaság már most a pótolhatóság lehetősége alatti mércéket mutat. Dél-Afrikában is drámai módon csökken a házasságok száma. A világra jövő gyermekeknek már 61%-a olyan pároknál születik, akik mindenféle elkötelezettség nélkül élnek egymással. Oswald Gracias érsek, Bombay nyugalmazott főpapja szerint a világiasság terjedése egyre nagyobb rombolást okoz. Nagy gondot jelent a vallási értelemben vett vegyesházasságok léte is.
A vatikáni egyeztetés résztvevői pozitív fejleményeket várnak a megbeszéléstől. Ugyanakkor nem számolnak jelentős tanításbéli vagy pasztorális fejleménnyel. Ez a szinódus inkább tanácskozás jellegű.
fotó: deepai.org/illusztráció