Legyünk hitelesek és következetesek hitünkben, ahogy a moszlimok!  

A bíboros, akit a következő pápaválasztás egyik esélyesének tartanak, nem lepődik meg azon, hogy a politikai iszlám Nyugaton is egyre nagyobb teret kap. A helyi keresztények ugyanis elhagyták vallásuk gyakorlását, a nyilvánosság előtt megtagadják hagyományaikat. Ezzel helyet adnak Mohamed hitének terjedéséhez. Az iszlamizáció nem átgondolt „összeesküvés” tehát, hanem természetes folyamat. Hazájának vallási viszonyait vizsgálja, úgy véli, mindenki más, saját vallási értékére építi fel teljes életét, addig a keresztények „megszállottjaivá” lesznek a világias eszméknek. Srí Lanka 70%-a Buddha követője, 13%-a hindu, tíz mohamedán és csupán hét marad a kereszténységnek (főként a katolicizmusnak.)

Ranjith úgy véli, a világi életmód meghasonlik önmagával. Míg hívei úgy vélik, a vallás személyes ügy, addig a megélt gyakorlat, a nyilvánosság előtt más forrásból táplálkozik. A kétszínűség teszi ellenszenvessé mások számára a keresztény életet. Ezért a konfrontáció helyett el kell hagynunk a szándékot, hogy másokat is világi törvények alá vessünk, és hagynunk kell, hogy mindenki saját lelkiismeretének megfelelően rendezze be életét. Nekünk, keresztényeknek pedig példát kell vennünk az iszlám követőitől, és belátnunk, hogy a mi rossz döntéseink vezettek a jelenlegi helyzethez.  

Hirdetés
Katolikus.sk webshop

Malcolm Ranjith, II. János Pál idejében emelkedett jelentős személyiséggé az Egyházban. Indonéziában és Kelet-Timorban volt pápai nagykövet, majd XVI. Benedek alatt vált az imádás helyességéért és a szentségekért felelős bizottság fejévé. 2009-ben lett Colombo érseke. A támadást követően azzal a kijelentésével lett ismertté, hogy szerinte a kormány is felelős a robbantásért, mert ezzel moszlim ellenes gyűlöletet kelthetett. Jelenleg XIV. Leó párizsi látogatása kapcsán annak jelét fedezi fel, hogy a fiatal európaiak ismét egy hiteles, valódi kereszténységhez kívánnak tartozni. Szinte éhezik az élő hitet, a világi üresség helyett. Nem mellékesen, annak a véleményének is hangot adott, hogy az Egyház szekularizációja a teológiai forradalommal, a II. világháborút követő változásokkal indult el. Ekkor gyengültek meg az erkölcsi elvek, a hierarchia biztonsága és átláthatósága, valamint az imádat határozott formája. A nyugati katolikusok veszni hagyták liturgikus hagyományaikat, elhitték, hogy sodródni kell az árral. Az egyházi vezetőknek egyszerűbb, valódi lelkipásztori és hivatásuk méltóságát őrző élethez muszáj visszatérniük. Krisztus tanítása mindig non-konformista volt – se nem modernista, sem tradicionalista. Az Egyházon fekélyként terpeszkedő modern álproblémáktól  való szabadulás (női papság, a szexuális erkölcs lazítása stb.) elengedhetetlen. Krisztustanítása nem változik időben, helyzetben, igények szerint. Erre még zsinatoknak sincs hatalma…