Vasárnapi gondolatok, 2026. november 22. 

Van, aki már napok óta várja, hogy valaki rányissa az ajtót. Van, akinek elfogyott a pénze. Ennivalóra sem maradt. Szégyelli ezt megmondani. És van, akiről régóta tudjuk, hogy jólesne neki egy látogatás. Valahányszor eszünkbe jut, elhatározzuk. Majd a jövő héten felkeressük.

Krisztus király vasárnapján Jézus az utolsó ítéletről beszél. Az Emberfia dicsőségében érkezik. Minden nemzet összegyűlik előtte. Ebben a hatalmas jelenetben egyszer csak egészen hétköznapi dolgokról esik szó. Kenyérről. Egy pohár vízről. Egy látogatásról. A király ezekre emlékezik.

Mindkét csoport ugyanezt kérdezi. Az igazak emlékezhettek arra, akit megvendégeltek. Arra is, akinek az ágya mellé odaültek. Most értik meg, ki fogadta el tőlük a kenyeret. Ki örült annak, hogy ott maradtak mellette. Jézus a segítségre szoruló ember történetét a sajátjaként mondja el.

Hirdetés
Katolikus.sk webshop

Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában arról ír, hogyan válunk igazságossá. Úgy, hogy igazságosan cselekszünk. Az alakít bennünket, amit újra meg újra megteszünk. Aki időt szán másokra, egyre figyelmesebb lesz. Lassan azt is észreveszi, ha valaki nehezen kér segítséget. Jézus szavai ennek a figyelemnek egészen személyes értelmet adnak. Akihez odafordulunk, abban ő maga vár ránk.

Az evangélium az elmulasztott jóról is beszél. Egy elhalasztott látogatás nekünk könnyen eltűnik a hét többi teendője között. Valaki pedig várt bennünket. Neki talán az lett volna a nap legfontosabb eseménye. Jézus az ő oldaláról is megmutatja, mi történt. Így értjük meg, milyen súlya lehet annak, amiről mi már rég megfeledkeztünk.

Krisztus szavai visszavezetnek a mai naphoz. Talán már olvasás közben eszünkbe jutott valaki. Vihetünk neki egy süteményt. Vagy leülhetünk mellé egy félórára. Ma még elindulhatunk hozzá. Amikor ajtót nyit, jusson eszünkbe, mit mondott a király