Terrorcselekményként kezelik az angol politikusasszony meggyilkolását

A gyanúsítottat letartóztatták, majd újabb eljárás indult ellene terrorcselekmény előkészítésének gyanújával. A tett hátterének kiderítése több szálon folyik, hiszen a motiváció még mindig nem tisztázott. Shabana Mahmood belügyminiszter jelentése szerint a férfi eddig ismeretlen volt a hasonló cselekmény elkövetésének szándékával számon tartott személyek listáján. Widdecombe halála napján az illetőt a nyilvános kamerák reggel nyolc órakor vették fel, amint kocsiba száll. Több mint négyszáz kilométert utazott, hogy végül egy fakaróval vessen véget az idős hölgy életének.

Mahmood felkereste a Reform UK párt vezetőjét, Nigel Farage-ot, hiszen Widdecombe a Brexitért felelős politikus csapatának szóvivője volt. A történtek következtében érthető módon a politikában szereplők védelmének szigorítását kezdeményezte. Korábban, 2021-ben történt politikai gyilkosság, melynek áldozata a szintén katolikus David Amess volt, aki a konzervatívok sorait erősítette. Előtte 2016-ban ölték meg Jo Cox munkáspárti képviselőt. Widdecombe 23 éven át képviselte a kenti Maidstone térségét a parlamentben. Ezt követően több tévéműsorban is szerepelt – többek között a közismert sztárokat felvonultató Big Brotherben is. Mivel elkötelezett híve volt Nagy-Britannia kilépésének az EU-ból, elhagyta a torykat, és Farage-hoz csatlakozott. Új politikai közösségében a bevándorlással kapcsolatos ügyek felelőse lett.

Hirdetés
Katolikus.sk webshop

A politikusnő 1993-ban tért át katolikus hitre, miután az Anglikán Egyház lehetővé tette a nők pappá szentelését is. Testvére ezzel szemben nem csupán laikusként maradt a nemzeti felekezet tagja, hanem a bristoli Szent Fülöp és Szent Jakab-templom vikáriusa is lett. A Katolikus Egyház iránti vonzalmát elsősorban annak határozott, megalkuvást nem ismerő tanítása keltette fel – különösen, ami a művi magzatelhajtással kapcsolatos elveit illeti.