A német kulturális és médiapolitikáért felelős államminiszter, Wolfram Weimer reményét fejezte ki, hogy XIV. Leó pápa a jelenlegi törvényhozási ciklus alatt Németországba is ellátogathat.
A politikus a pápa spanyolországi útja kapcsán nyilatkozva hangsúlyozta: egy pápalátogatás nemcsak egyházi, hanem társadalmi szempontból is jelentős esemény, amely pozitív párbeszédet indíthat el az országban. Kijelentette, hogy támogatna minden olyan kezdeményezést, amely a Szentatyát Németországba hívná.
Weimer szerint XIV. Leó személyében olyan lelkipásztori és teológiai vezető áll az Egyház élén, aki a napi politikai viták fölött áll, és akinek megszólalásaira világszerte figyelnek. Úgy véli, napjainkban számos helyen növekszik a vallásosság iránti érdeklődés, ugyanakkor nyitott kérdés marad, hogy ez a hagyományos egyházi közösségek vagy új vallási formák felé irányul-e.
A pápa a közelmúltban maga is megerősítette, hogy német nyelvet tanul. Egy Madridba tartó repülőúton elmondta: késő esti óráiban foglalkozik a nyelvvel, mivel napközben erre alig jut ideje. Arra a kérdésre, hogy tervez-e németországi látogatást, igennel válaszolt, ugyanakkor hozzátette, hogy egyelőre nincs konkrét időpont vagy részletes program – írja a Katholisch német hírportál.
XIV. Leó pápa több alkalommal is megszólalt már német nyelven nyilvános rendezvényeken. Egy német diákegyesületi küldöttség fogadásán késése miatt a német pontosságra utalva tréfásan így fogalmazott németül: „Külföldi vagyok!” A pápa nyelvtanulása és nyilatkozatai tovább erősítik a várakozásokat egy jövőbeni németországi apostoli út lehetőségével kapcsolatban.
fotó: közösségi média