„Minden szentnek van múltja, és minden bűnösnek van jövője.”
Ezt Oscar Wilde írta, az az ír író és drámaíró, aki éles szemmel figyelte az emberek ítélkezését. Mondata egyszerre óv a beképzeltségtől, ugyanakkor a reménytelenségtől is. A szentek nem hibátlanul születtek. A bűnös ember pedig nincs örökre bezárva abba, amit tett.
Elég Szent Ágostonra gondolnunk. Az észak-afrikai származású püspök az egyház egyik nagy tanítója lett, de hosszú út vezetett a megtéréséig. A Vallomásokban maga ír belső küzdelméről. Kereste az igazságot, mégis sokáig halogatta, hogy az élete megváltozzék. Története éppen azért hiteles, mert nem rejti el ezt a küzdelmet.
A közelmúltban élt Charles de Foucauld francia katonatiszt volt, mielőtt visszatalált a hithez, és később papként az egyszerű, imádságos életet választotta. Az ő múltját sem kell letagadnunk. Éppen ezek a fordulatok mutatják meg, hogy az ember élete vehet új irányt.
Hannah Arendt, német származású filozófus az emberi szabadság és cselekvés kérdéseivel foglalkozott. Úgy gondolta, az ember képes valami újat kezdeni a világban. A múlt megtörtént. Nem lehet eltörölni. De nem kell minden következő napot is neki átengedni. A keresztény ember ebben Isten kegyelmét is felismeri: segítséget ahhoz, hogy valóban másként éljen.
Az új kezdet nem ment fel a felelősség alól. A megbántott embertől nem követelhetünk gyors megbocsátást: abban a pillanatban. A megtéréshez hozzátartozik a bűn beismerése, a jóvátétel. Meg a türelmes változás. Ezt nem lehet szép szavakkal helyettesíteni.
Jézus azt mondja:
„A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket Isten országában” (Mt 21,31).
Nem a múltjuk miatt előznek meg. Azért, mert hallgattak a hívásra. Akik biztosak voltak a saját igazukban, azok előtt is nyitva állt az út. Nekik is el kellett volna indulniuk… Csak nem tették!
Minden szentnek van múltja. Ez alázatra tanít. És minden bűnösnek van jövője. Ez pedig reményt ad.
fotó: AI/illusztráció