XIV. Leó látogatása Franciaországban, a vártnak megfelelően nagy vihart kavart. A hanyatlóban lévő kereszténység üszkei ismét lángot vetnek, aminek sokan nem örülnek. Többek között a bevándorló hátterű muszlimok is aggodalommal látják a francia katolicizmus reneszánszát. Erre utal a Miséricorde pour l’Humanité France nevű csoport kijelentése:
„45 éven belül Franciaország ismét katolikussá válik, nekünk pedig nem marad más, mint a könnyeink.”
A szervezet elsősorban iszlám-apologetikával és a nem muszlimok közötti párbeszéddel foglalkozik. Úgy tűnik, a helyi mohamedánok tartanak az Amerikában ébredő új katolikus hullámtól, mely erős hatással van Nyugat-Európában is. Ennek jele, hogy csupán ezen év húsvétján mintegy 13 ezer új tagot kereszteltek az Egyházba – köztük számos konvertitát.
A francia polgárok között egyre többen érzik úgy, hogy a muszlim befolyás aránytalanul erős az országban. A lakosság fele veszélyforrást lát a Próféta követőiben. Elkésve bár, de az országban tartott választások azt mutatják, hogy a bevándorlásellenes irányzat népszerűsége növekedik. A közéletben és politikában élenjárók által népszerűsített több kultúrával rendelkező ország elképzelése nem válik be. A közvélemény-kutatások egyre magasabb számokat mutatnak azzal kapcsolatban, hogy milyen a franciák véleménye a muszlim kisebbségről.
Most már 60% utasítja el annak rohamos térnyerését, 43% pedig kifejezetten belső ellenséget lát benne. A gallok túlnyomó többsége úgy véli: a kulturális és erkölcsi szabályok túlzottan eltérők, az újonnan érkezők pedig nem hajlandók alkalmazkodni. Csupán 18% hiszi, hogy további mecsetek építésére lenne szükség, a franciák kétharmada pedig egyre nehezebben viseli a muszlim jelképeket, a nőket személytelenné tevő ruházatot, a halal étkezést, stb.
Az országban élő hatmillió mohamedán több vallását gyakorló embert jelent, mint a francia katolikusok. Annak ellenére, hogy a helyben születettek 64%-a tartja magát római katolikusnak, csupán 1,9 milliónyian gyakorolják azt (ez sajnos csak 4,5%-át teszi ki az összességnek.) Ezzel szemben az észak-afrikai gyökerű muszlimok 75%-a mondja magát vallásosnak. Ez látszik a templomok és a mecsetek építésének arányában is. Utóbbiak gombamód szaporodnak, előzőkből azonban az elmúlt évtizedben csupán húsz épült – szemben azzal a hatvannal, melyet bezártak (sokat mecsetté alakítottak át.)
A hatalmas hullámokban, melyek az európai szellemiséget ostromolják, azonban van egy csendes áramlat is, mely éppen visszafelé hat. David Garrison baptista hittérítő felmérése szerint az elmúlt két évtizedben, világszerte két és hét millió közötti muszlim tért át a keresztény hitre. A bevándorlás során nem csupán a többség kerül a másik lelkület hatása alá – a folyamat kölcsönös. A migránsok egy részét meggyőzi a kereszténység, amennyiben annak hiteles tanúságával találkozik. 2020-ban a párizsi érsekség új lelkipásztori mozgalmat kezdeményezett, melynek célja kifejezetten a kereszténységre térők támogatása. Ők ugyanis kétszeresen is nehéz helyzetben vannak: eredeti közösségükben valláselhagyóként üldözik a hozzájuk hasonlókat, a keresztények bizalmát viszont nem könnyen nyerik el. 2024-ben a megtérő muszlimok száma mintegy 30%-kal nőtt. Közöttük rendkívül sok a 18 és 25 év közötti fiatal.
Az „Ananie” nevű szervezet ezért nem csupán az új hitükben való elmélyedésben segíti az iszlámról áttérőket, hanem hivatásos módon, szakszerűen és biztonságosan segíti beilleszkedésüket. Ebben van a Katolikus Egyház segítségére a Közel-Keletről származó, Rómával egységben álló libanoni maronita papok tapasztalata. A megkeresztelkedők ugyanis a legtöbb esetben elszigetelődnek saját családjuktól, közösségeiktől – sokszor akár gyermekeiktől is el kell válniuk. Ezért szükségük van arra, hogy a plébániákon új otthont találjanak.
fotó: Magnific AI/illusztráció