Megkezdődött a felkészülés a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozóra

Egy évvel a 2027-es szöuli Ifjúsági Világtalálkozó előtt ünnepélyes zászlóbontóval vette kezdetét a felkészülés a katolikus fiatalok következő…

Világhírű művészekkel rendezik meg a XVII. Pozsonyi Székesegyházi Orgonafesztivált

Idén immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Pozsonyi Székesegyházi Orgonafesztivált, amely a nyár egyik kiemelkedő egyházzenei eseménye lesz. A…

„Szívhangok” – zenével és hittel gazdagodtak a Bodrogi Zenetábor résztvevői

Egy héten át a zene, a közösség és az Istenre figyelés állt a középpontban a Bodrogi Zenetáborban,…

Mindennapi testi, lelki és szellemi kenyér…

Kedden Makrancon tovább folyatódott az ötnapos nyári napközi tábor, ahol az evangéliumok alapján ismét Urunk, Jézus…

„Induljon el a jóságlavina!” – roma családi napot tartottak Gersekaráton

Vidám közösségi programokkal, közös imádsággal és lelki feltöltődéssel rendezték meg a gersekaráti roma családi napot. Az…

Jézussal járunk mindennap…

2026. augusztus 3-án „Jézussal járunk mindennap” mottóval Makrancon ötnapos nyári napközi tábor került megrendezésre a Golgotha…

Az egyházfő nem hajlik a latin miséhez való hozzáférés kiszélesítésére 

Az USA területén sokan vannak, akik továbbra is vonzónak és követendőnek tartják a hagyományos latin misét.…

Biztonság, elfogadás és szeretet a református gyermekotthonban

A nehéz sorsú gyermekek számára a legfontosabb nem csupán a megfelelő ellátás, hanem az, hogy biztonságra,…

Elhunyt Don Antonio Mazzi, aki fiatalok ezreinek adott új reményt

96 éves korában elhunyt Don Antonio Mazzi, az olasz Exodus Alapítvány alapítója, aki több mint négy évtizeden át…

XIV. Leó pápa: Krisztus a háborúk és a gőg pusztaságában is a szeretetre tanít

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében XIV. Leó pápa arra emlékeztette a híveket, hogy Krisztus a…