Kijelenteni, hogy önellentmondásos, zavarodott világban élünk, szinte már közhely. Alig csodálkozunk már azon is, amikor számos…
katolikus
Meggyilkoltak egy mozambiki katolikus püspököt – XIV. Leó pápa megrendülését fejezte ki
Mély megrendüléssel fogadta XIV. Leó pápa a hírt, hogy ismeretlen tettesek meggyilkolták Osório Citora Afonso püspököt,…
Vasárnap ismét jelentkezik a Pátria Rádió katolikus műsora
Június 7-én, vasárnap reggel ismét hallható lesz a Pátria Rádió katolikus vallási műsora, amely ezúttal is…
Több ezren vettek részt az úrnapi körmeneten Bécs szívében
Ünnepélyes szentmisével és hagyományos úrnapi körmenettel ünnepelte Krisztus Testének és Vérének főünnepét a Bécsi Főegyházmegye június…
Krisztus Szent Teste és Vére – ünnep a Katolikus Egyházban
Június 4-én a Katolikus Egyház Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepét, közismert nevén Úrnapját ünnepli. A…
A magyar püspökök megköszönték Michael W. Banach nuncius szolgálatát
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai köszönetüket fejezték ki Michael W. Banach érseknek, a Szentszék…
Beer Miklós 83 éves – Ferenc pápa magyar szövetségese a szegények szolgálatában
Vannak püspökök, akiket tisztelnek. Vannak püspökök, akiket bírálnak. És vannak olyanok, akik mellett nem lehet közömbösen…
A Szentháromság lakóhelyévé lenni, válni és maradni…
Szentháromság vasárnapján Mons. Marek Forgáč kassai segédpüspök Szepsiben 100 bérmálkozónak három nyelvű liturgiában ünnepélyesen kiszolgáltatta a…
Mi dől el Rómában? Ezért hívja össze a pápa a világ bíborosait
Nem mindennapi eseményre készül a katolikus Egyház: június végén XIV. Leó pápa a világ valamennyi bíborosát…
XIV. Leó megerősítette a kínai katolikusokat
A pápa az „egység kegyelmét” kérte XIV. Leó pápa kifejezte közelségét a kínai katolikusok iránt. Pünkösdvasárnap…